Brazília legyőzte Ochoát, cseréi mentették meg Belgiumot – egymás ellen játszanak a negyeddöntőben.
A nap majdnem-meglepetése: Japán. Négy perc alatt kettőt lőttek a már nem is titkos favorit belgáknak, kulturált, okos focival szedték szét a széleken belga csapatot. A végén viszont szamuráj-módra haltak hősi halált: saját szögletükből, három passzból kontrázták le őket a belgák, annyira a legvégén, hogy már a középkezdésre se maradt idő.
A fordulat kulcsa: a belga magassági fölény. A 190 centi magas Lukakut és Kompanyt még levédekezte a japán védelem, de a 194 centis Fellaini beállása már sok volt nekik: Belgium öt perc alatt két fejesgóllal jött vissza a meccsbe.
A vb cserekirálya: Roberto Martinez. A belgák 12 góljukkal messze a vb legeredményesebb csapata, de ennek negyedét a cseréik lőtték. A spanyol tréner 0-2-nél 19-re húzott lapot Fellaini és Chadli beküldésével, de bejött neki.
A nap jóvátett bűne: Jan Vertonghen. Az első japán gól a belga védő lelkén szárán, a talpa alatt ment el az indítás, de a feltámadást is ő indította el, bár a fejesét alighanem inkább beadásnak szánta.
A nap folytatódó hagyományai: a legutóbbi hét világbajnokságon Brazília mindig bejutott a legjobb nyolc közé, Mexikó pedig mindig a nyolcaddöntőben esett ki. És Mexikó ötödik Brazília elleni vb-meccsén sem tudott gólt szerezni, egyetlen kaput találó lövéssel erre most igazén esélye sem volt.
A nap románjai: Salcedo, Márquez, Layún, Chicharito. A sikeres csoportkör után citromsárgára festett hajjal először Hagiék kísérleteztek 1998-ban, és nekik sem jött be a horvátok elleni nyolcaddöntőben.
A meccs embere: Guillermo Ochoa. A mexikói védelem 21 lövést engedett Neymaréknak, ebből tíz ment kapura. A csoportkörben is pazarul védő kapusnak köszönhetően úszták meg kettővel, a brazilok második gólja előtt is volt egy spiccel hárított lövése.
A meccs brazilja: Willian. Nem, nem az ismét inkább az önmaga szobrát faragó Neymar, hiába volt benne mindkét gólban. A Chelsea szélsője eddig nem sokat mutatt a vb-n, de most a második félidőben nagyon beindult, a vezetéshez is ő játszotta ki üres kapus ziccerig az akciót.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
„Az észak-erdélyi autópálya átka 22 évnyi gyötrelem és szégyen után véget érhet” – állítja a közlekedési projekteket figyelemmel követő szakértőkből álló Pro Infrastruktúra Egyesület.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Még karácsony előtt átadják a forgalomnak a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.

Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.

Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.

10 és 12 ezer közé tehető a Romániában élő barnamedvék száma. Lecsapott az ANAF az autómegosztó szolgáltatásokra.