// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Film készül a nándorfehérvári diadalról

// HIRDETÉS

Az alkotást a Magyar Nemzeti Filmalap finanszírozza, rendezője Szász János.

Az utóbbi években egyre többen hiányolták, hogy Magyarországon nem készül klasszikus, kosztümös, nagy költségvetésű magyar történelmi film. Ez a helyzet változni látszik: a Magyar Nemzeti Filmalap a honlapján jelentette be, hogy az MNF Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi film előkészítését támogatja. Az utolsó bástya című filmtervnek a Filmszakmai Döntőbizottság 91 millió forint gyártás előkészítési támogatást szavazott meg.

Az utolsó bástya központi története a magyar történelem egyik legfényesebb korszakában, a sorsdöntő nándorfehérvári diadal idején játszódik.

Az alkotók a vár hősi védőinek kívánnak méltó emléket állítani.

A készülő film látványos, megrázó és felemelő történetével az alkotók szándéka szerint széles közönséget, minden generációt meg fog szólítani itthon és külföldön egyaránt – fogalmaz a közlemény.

A filmet Szász János János (a Woyzeck, a Witman fiúk, A nagy füzet, A hentes, a kurva és a félszemű alkotója) rendezi, a filmtervet Ferenczy Gábor és Tőzsér Attila (A martfűi rém, Ernelláék Farkaséknál, Megdönteni Hajnal Tímeát) producerek Hegedűs Bálint (Kincsem, Liza, a rókatündér) forgatókönyvíróval közösen mintegy két éve fejlesztik.

Szász János az MTI-nek elmondta: nagyon megtisztelő volt számára, hogy rá gondoltak.

„Nem volt bennem egy pillanatra sem kétség, hogy ne vállaljam el.

Elolvastam a forgatókönyvet, amit nagyon izgalmasnak találtam” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az 1456-os nándorfehérvári viadal a magyar történelem talán legdicsőségesebb fejezete.

Szász János, a Nándorfehérvár-film rendezője|Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A modern eszközökkel készülő film a nándorfehérvári ostrom alatt játszódik egy olyan korban és légkörben, amelyben a szereplők tudják, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak hazájukért. Mint mondta, korosztályt és felfogást tekintve is széles közönségnek szóló, nagy formátumú filmet szeretnének készíteni.

A rendező szerint ezzel az alkotással megteremthetők végre azok az elképesztő erejű magyar hősök, akikről sokféle feltáratlan, egymásnak sokszor ellentmondó életrajzi adat maradt fenn, mint például Hunyadi János esetében.

Hunyadi János zseniális hadvezér és Kapisztrán János alakja is megjelenik a filmben, akiknek hite, hazaszeretete és megszállottsága „hegyeket mozgatott” meg

és a csapataik egyesülésével megfutamították a túlerőben lévő törököket.

Szász János elmondta, hogy a film szórakoztató lesz, de ugyanakkor kemény, lélegzetelállító csatajelenetekkel és reményei szerint elképesztő modern látványvilággal készül el.

A gyártás előkészítésének folyamata várhatóan decemberben fejeződik be, a tervek szerint a forgatás jövő nyáron kezdődhet el. A szereplők kiválasztása hamarosan elkezdődik, Szász János annyit elárult, hogy török és szerb színészek is feltűnnek majd a filmben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro