// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Fertőzöttekkel együtt tettek útra két autóbusznyi Srí Lanka-i vendégmunkást Botoșani megyében (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Így becsülik meg az olcsó munkaerőt Romániában?

Koronavírusos lett pár Srí Lanka-i vendégmunkás egy készruha gyártásával foglalkozó cégnél Botoșani megyében. Normális esetben a fertőzöttek kezelésére és elkülönítésére kidolgozott protokoll szerint járnak el, a tünetmentes betegeket karanténba helyezik, elindítják a járványtani vizsgálatot a kontaktszemélyek beazonosítására, akiket szintén elkülönítenek. Nem egészen így történt a Srí Lanka-i vendégmunkások esetében.

A cégnél eredetileg 44 Srí Lanka-i személy dolgozott, míg április 25-én az egyikőjük megbetegedett, és pozitív lett a koronavírus-tesztje. Vele együtt hét személyt különítettek el a szálláshelyükön. Mivel egyre többen betegedtek meg, a cég bezárta a gyárat és megszüntette az alkalmazottak munkaszerződését. Két busszal akarták hazaküldeni őket, de nem világos, hogy a járművekre hogyan kerülhettek fel azok a személyek is, akiknek karanténban kellett volna maradniuk.

A Botoșani megyei közegészségügyi igazgatóság a Neamț megyei Roman városában állíttatta meg a buszt, és mindenkit visszavittek egy botoșani-i karanténközpontba.

A napokban az egyik vendégmunkás a YouTube-on kért segítséget, aki azt állította, hogy a cég nem volt hajlandó őket karanténba helyezni. Az illető dokumentálta, hogyan kényszerítették fel a testőrök a buszokra, olykor erőszakot is alkalmazva. Nem tudták, hogy hová viszik őket, semmilyen tájékoztatást nem kaptak.

A Botoșani megyei rendőrség szóvivője szerint nem történt feljelentés az ügyben, de tudnak az esetről.

A vendégmunkások hosszú évek óta dolgoztak a megye legnagyobb készruha gyárában.

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter azt nyilatkozta az ügy kapcsán, hogy azokon fogják elvégezni a koronavírus-tesztet, akik a buszon a fertőzöttek, illetve a koronavírus-gyanús személyek közvetlen közelében ültek. A területi munkafelügyelőség időközben vizsgálatot indított a cégnél, de arról egyelőre semmit sem lehet tudni, hogy mi lesz az útra tett munkásokkal, ha lejárt a kéthetes karantén.

Hasonló eset történt a Dâmboviţa megyei Tărtăşeşti községben is, ahol öt Srí Lanka-i vendégmunkás tesztje lett pozitív, 27 munkatársat helyeztek otthoni karanténba családtagjaikkal együtt. A céget 20 ezer lejre büntették a járvány leküzdésének meghiúsításáért.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro