Svájci kormánypénzekből próbálják integrálni a társadalomba a Máramaros és Szatmár megyei romákat. Gyergyószentmiklóson is orvosolnák a felmerült gondokat.
Romaintegrációs projektet indítottak Szatmár és Máramaros megyében a svájci kormány támogatásával.
Amint a csütörtöki, Szatmárnémetiben tartott nyitókonferencián elhangzott, a közel 2,7 millió svájci frank felhasználásával három cigány közösség tagjainak életminőségén kívánnak javítani abban a reményben, hogy az alkalmazandó módszert az ország más települései is átveszik majd.
A Szatmár megyei Túrterebesen egy, zömében mezőgazdaságból élő község roma közösségét, Erdődön kisvárosi környezetben élő cigányokat, míg Nagybányán egy fejlett iparú nagyváros, a többséggel szintén konfliktusos viszonyban álló, izolált csoportját próbálják meg felzárkóztatni.
A pályázat vezetője a svájci Caritas, amelynek munkatársai három romániai partnerrel közösen dolgoznak majd: a szatmári egyházmegyei Caritas mellett a kolozsvári székhelyű Roma Közösségek Forrásközpontja, valamint a főképp egészségügyi kérdésekkel foglalkozó bukaresti SASTIPEN jogvédő szervezet kapcsolódott be a kezdeményezésbe.
Elhangzott, az előző programoktól eltérően a mostani projekt keretében nemcsak az oktatásra helyeznek hangsúlyt, hanem a közösség valamennyi tagjával igyekszenek dolgozni annak érdekében, hogy saját köreikből származó vezetők révén szorosabbá tegyék az együttműködést a többségi társadalom különböző szereplőivel.
Eközben az egyre súlyosbodó gyergyószentmiklósi cigánykérdés megvitatása, tapasztalatok megosztása, javaslatok tevése céljából ültek össze Gyergyószentmiklóson, a városházán. A fórumon város- és intézményvezetők, az önkormányzat munkatársai és néhány lakó voltak jelen.
„Gyergyószentmiklós életében egy nagyon fontos kérdést kell kezelnünk, mert nemcsak a cigányok, hanem a lakók számára is fontos a békés együttélés” – mondta bevezetőjében Mezei János polgármester.
A felszólalásokban többször megemlítették a nevelést és a taníttatást, ismételten felvetődött az iskola szerepe, és hogy jó-e, hogy a téglagyári cigánytelep közvetlen közelében van a tanintézmény.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.