// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Felszámolhatják a román vasúthálózat 40 százalékát

// HIRDETÉS

Kerekezhetünk majd a sínek helyén, ha legalább annyi fejlesztés történik, hogy bicikliutak lesznek a megszüntetett szárnyvonalakon.

Valóban felszámolni készül a vasúthálózat 40 százalékát az állami vasútttársaság – erősítette meg a Maszol.ro-nak Szentes József, a CFR Călători Rt. nemzetközi kapcsolatokért felelős vezérigazgatója. Mint részletezte, augusztus 6. és 16. között bocsátják majd közvitára a romániai vasúti közlekedés gazdaságosabbá tételét szolgáló dokumentumot.

A romániai vasúti sínek összhossza most 14063 kilométer, ebből a felszámolás után 10365 kilométer marad, a mintegy 10043 kilométeres hosszúságú vasúti hálózat pedig 6253 kilométeresre csökken. A vonal és a hálózat hossza egyébként azért különbözik, mert a hálózat egy részén két sínpár fut végig.

A portál információi szerint a felszámolás szinte kizárólag a fővonalakból elágazó szárnyvonalakat érinti, amelyek egy része már amúgy is használaton kívül van. Szentes azt is megerősítette ugyanakkor, hogy felmerült, a megszűntetett sínpárok helyét kerékpárutak vegyék át a jövőben.

Szentes elmondta, a hálózat egy részének felszámolása elengedhetetlen feltétele a vasúti közlekedés korszerűsítésének. Az erre vonatkozó stratégiát egy amerikai cég dolgozta ki.

A vezérigazgató szerint a hálózat-felszámolást az is indokolta, hogy 1990 óta jelentősen csökkent a vasúti közlekedés, ami egyébként nem csak Romániára, hanem egész Kelet-Európára jellemző. Szentes egyébként reménykedik abban, hogy a vasút fejlesztése nem utópia, a probléma azonban, fejtette ki, hogy minél kevesebbet közlekedünk vasúttal, annál nagyobb a gazdasági hiány, és előfordul, hogy járatokat szüntetnek meg emiatt, ahogyan az tavaly is történt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
Székelyhon

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

// még több főtér.ro