// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Felrobbant olajfinomító menedzsmentje: A sebesült jól van. Sebesült: Egy frászt vagyok jól!

// HIRDETÉS

Szürreális adok-kapok a pénteki súlyos balesetet követően.

Egészen furcsa, tragikomikus nyilatkozatháború alakult ki a Konstanca megyei Petromidia kőolaj-finomító és egyik alkalmazottja között, aki megsérült a létesítményben pénteken bekövetkezett robbanásban.

A finomítót üzemeltető kazah KMG Intertantional a cégek kommunikációs és PR-osztályitól megszokott, hurráoptimista hangvételű közleményben tudatta, hogy a robbanás egyik sérültje, egy 27 éves férfi állapota, akit lábtöréssel szállítottak a konstancai kórházba, gyorsan javul, és a péntek esti sebészeti beavatkozás után már elkezdett járni is.

A saját reputációját óvni akaró cég szerint a helyzet annyira rózsás, hogy az orvosok úgy vélik: a férfi hamarosan el is hagyhatja a kórházat.

Csupán egy dologra nem számítottak: hogy közleményük magához az érintetthez is eljut.

Aki amúgy valóban tűrhetően van – legalábbis magánál van, és nem kell mesterséges kómában tartani, mint két másik társát –, de azért ez nem jelenti azt, hogy majd’ kicsattan az egészségtől, ahogy azt a cég közölte.

A férfi hangot is adott elégedetlenségének.

„Nem tudom, kitől származnak ezek az információk, de teljesen hibásak. Alig tudok felkelni az ágyból (Csak nagyon nagy áldozatok árán és az ápolónők segítségével), hogy kimenjek a vécére, ők meg már arról tájékoztatnak, hogy gyorsan gyógyulok, és már csak egy kicsi kell addig, hogy focizhassak. Egy csonttörés nem gyógyul meg négy nap alatt. Szégyelljétek magatokat!” – borította rá virtuálisan az asztalt munkahelyére a férfi.

Egyébként, mint megírtuk, a pénteki balesetnek – amely az eddigi információk szerint azért következett be, mert az egyik vezetékből szivárogni kezdett a kőolaj, ami a magas hőmérséklet miatt belobbant – egy halálos áldozata van, valamint öt sérültje.

Egy sebesült csak kisebb sérüléseket szenvedett, ő nem is volt hajlandó kórházba vonulni.

Két másuk alkalmazott töréseket és zúzódásokat szenvedett – ezek egyike a most a KMGI-nek beszóló férfi –, míg két másik súlyos égési sérüléseket szenvedett, testfelületük jó 35 százaléka megégett.

Őket a hétfői nap folyamán egy németországi klinikára szállítják, hogy ott kapjanak megfelelő színvonalú kezelést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen
Székelyhon

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen

0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.

// még több főtér.ro