// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Félmilliárd eurót bukott az állam a Bechtel-szerződésen

// HIRDETÉS

A jelentés még a Cioloș-kormány idején készült, most szivárgott ki.

A pénzügyminisztérium egyik jelentése szerint a román állam több mint félmilliárd eurót veszített azon a szerződésen, amelyet az amerikai Bechtel útépítő társasággal kötött az észak-erdélyi autópálya megépítésére. 

A Cioloș-kormány idején 2016 decemberében véglegesített jelentést a Digi24 hírtelevízió szerezte meg, és ismertette csütörtökön. A minisztérium ellenőrei megállapították, hogy 

a román államot összesen 525,89 millió euró értékű kár érte a Bechtellel kötött szerződés miatt.

Románia 2003-ban kötötte meg az amerikai óriásvállalattal a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó nyomvonalra tervezett, 415 kilométer hosszú sztráda építésére vonatkozó szerződést, amelynek az összértékét akkor 2,2 milliárd euróra tervezték. A Năstase-kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivonta a pályaépítést a közbeszerzési eljárás szabályai alól. 

A 2013-as szerződésbontásig a Bechtel a pályának a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres szakaszát építette meg, és a magyar-román államhatár és Berettyószéplak közötti 64 kilométeres szakaszon végezte el a munkálatok mintegy felét. Amint a Digi24 emlékeztetett rá, 

az állam 1,2 milliárd eurót fizetett ki az amerikai társaságnak.

A minisztériumi ellenőrök megállapították, hogy az állam indokolatlanul fizetett például 40 millió euró előleget az építőnek, 2011-ben pedig annak ellenére utalta át az útépítő által kért összeget, hogy az államot képviselő ellenőrök nem ismerték el a kifizetett munka elvégzését. 

Kár érte az államot a szerződés 2013-as felbontásakor is, amikor 37,2 millió eurót fizetett az útépítőnek, pedig – a jelentés szerint – a Bechtelnek voltak tartozásai a román állammal szemben.

A pénzügyminisztériumi jelentést a román közútkezelő társaságnak is elküldték, ez azonban kifogásolta a számításokat, és a pénzügyi jelentés újbóli elkészítését kérte.

A versenytárgyalás nélkül megkötött Bechtel-szerződés miatt az Európai Unió bírálta Romániát, és nem tette lehetővé, hogy az Európai Unió forrásait is felhasználják az építkezéshez. A román lapok úgy vélték, 

ez a szerződés volt az ára Románia NATO-csatlakozásának. 

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) több vizsgálatot is folytat a Bechtel-szerződés ügyében. 2013-ban az akkori szállításügyi miniszter jelentette be, hogy a minisztériumból eltűnt a szerződés eredeti példánya. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro