// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Fellélegezhet a PSD vezetősége, de a hétvégén még lesz egy kemény menetük

// HIRDETÉS

Nem sikerült Liviu Dragnea akciója a börtönből, de ettől függetlenül úgy hírlik, szakadhat a kormánykoalíció.

A bukaresti törvényszék elutasította Liviu Dragnea óvását a június 29-én lezajlott PSD-kongresszus eredménye ellen, így nem szükséges megismételni az elnökválasztást. A döntés nem jogerős,

Dragneának még lehetősége van fellebbezni.

Dragnea a beadványában azzal érvelt, hogy nem az előírásoknak megfelelően zajlott le az pártelnök-választás, ugyanis a párt statútumát ugyanazon a kongresszuson változtatták meg, amelyiken elnököt is választottak. A statútum módosítását nem iktatták tehát a bukaresti törvényszéken, így az érvénytelennek számított az elnökválasztáskor. A statútum megváltoztatása összefüggésben áll a PSD teleormani szervezetével, mely Dragnea elítélése nyomán a megszűnés szélére került. A fiókszervezet felszámolása a statútum módosítását feltételezte. A kongresszuson azonban részt vettek, sőt szavaztak a teleormaniak is, ami Dragnea csavaros érvelése szerint ellentmondáshoz vezetett. A PSD volt elnöke ezzel próbálta megalapozni a Dăncilă elnökké és Fifor pártfőtitkárrá választása elleni kifogást.

A PSD vezetése ezzel megúszta az ellenük indított hadjáratot,

de nem lélegezhetnek még fel, ugyanis egy másik fronton is támadás zajlik a PSD ellen. Koalíciós partnerük, az ALDE kemény feltételekhez kötötte további támogatásukat. Azt akarják elérni, hogy a 19 fős kormány négy-négy miniszteri széke az ALDE és a Pro România nevű pártot illesse meg. Ráadásul négy fontos miniszteri széket, a szállításügyi, az oktatási, az egészségügyi és a fejlesztési tárcákat nézte ki magának a Călin Popescu Tăriceanu vezette ALDE és a Victor Ponta vezette Pro România. Ezek közül alkudna ki legalább két tárcát magának a két párt. 

Sajtóértesülések szerint Viorica Dăncilă a hétvégén ülhet tárgyalóasztalhoz a két párt vezetőjével.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro