// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

Fellebbez a Magyar Labdarúgó Szövetség az UEFA döntése ellen

// HIRDETÉS

Úgy vélik ugyanis, hogy sérült az egyenlő elbírálás elve, mivel az elkövetett cselekményeket figyelembe véve aránytalannak látszik a magyar, illetve a román szövetségre kiszabott első fokú büntetés.

Fellebbez az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA) a román–magyar Eb-selejtező ügyében hozott fegyelmi döntése ellen a magyar szövetség (MLSZ).  Az MLSZ honlapján kedden jelezte, hogy azért fordul jogorvoslatért az UEFA illetékes bizottságához, mert a magyar szövetség megítélése szerint

az eljárás során sérült az egyenlő elbírálás elve,

mivel az elkövetett cselekményeket figyelembe véve aránytalannak látszik a magyar, illetve a mérkőzést szervező román szövetségre múlt pénteken kiszabott első fokú büntetés. A fellebbezést az MLSZ az ítélet hivatalos indokolásának kézhezvétele után, a rendelkezésre álló határidőn belül benyújtja az UEFA-hoz.

Ezzel egyidejűleg az MLSZ elnöksége megállapította, hogy

az UEFA fegyelmi határozata komoly kockázatot jelent egy esetleges újabb szurkolói rendzavarás esetén.

Erre is tekintettel döntött arról, hogy mind a hazai, mind az idegenbeli válogatott mérkőzéseken szigorítja a jegyeladás szabályait, valamint a beléptetés és a nézőtéri magatartás ellenőrzését.

Mint ismeretes, az UEFA fegyelmi bizottsága mindkét felet szektorbezárással és pénzbírsággal sújtotta az október 11-i botrányos román-magyar Eb-selejtezőn történtek miatt - A Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) emellett 30 ezer euróra, míg a Román Labdarúgó Szövetséget (FRF) 32 ezer euróra is megbüntette. Az MLSZ-nek ezen felül harminc napon belül meg kell térítenie azokat a károkat, amelyeket a magyar szurkolók okoztak a bukaresti Nemzeti Stadionban.

Az 1-1-es döntetlennel zárult összecsapással kapcsolatban a románokat nézőtéri rendbontás, tűzijáték és petárda használata, illetve dobálása, valamint lézerfény alkalmazása, és rasszizmus miatt vonták felelősségre, és a testület a játékosok helytelen viselkedésével is foglalkozik, mivel öt sárga lapot gyűjtöttek be a hazai futballisták.

A magyar felet a vendégdrukkerek nézőtéri rendbontása, tűzijáték-használat és a magyar futballisták túl sok sárga lapja mellett a szurkolók rasszista megnyilvánulásaiért büntették. A románok „Ki a magyarokkal az országból!” skandálása eközben nem elítélendő az UEFA szerint.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro