// 2026. május 21., csütörtök // Konstantin

Félig-meddig megmentik az észak-erdélyi Teleki-örökséget

// HIRDETÉS

Felújított kastélyokkal lendítené fel Beszterce-Naszód megye turizmusát az önkormányzat, ha a DNA is engedné.

Több évtizedes késéssel ugyan, de megvan a kézzelfogható megoldás a Beszterce-Naszód megyei Paszmos (Posmuș) kastélyának megmentésére: a megyei önkormányzat kedden aláírta a műemlék épület felújításáról szóló szerződést.

A Teleki grófok egykori birtoka európai uniós támogatással nyeri vissza régi fényét, a 4,8 millió eurós beruházással 35 hónap alatt kell elkészülnie a kivitelezőnek. A Bistrițeanul beszámolója szerint Radu Moldovan tanácselnök keddi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy a felújított műemlék két nagyszabású környékbeli projekt révén kerülhet be a turisztikai körforgásba.

A megyei tanács meg akarja nyitni a látogatók előtt az épületegyüttest, kulturális központként hasznosítaná.

Az egykoron vendégfogadásra használt termek egy része megtartaná funkcióját, míg a többiben műtermeket, kiállítótereket, könyvtárat, konferencia- és rendezvénytermeket alakítanának ki. Mindehhez persze előbb meg kell erősíteni az épületegyüttes falait, pótolni, restaurálni egykori díszítéseit, kicserélni a különböző vezetékeket, a padlót, bútorzatot.

A paszmosi kastélyt a Teleki család építette a 18. század közepén barokk stílusban. 1823-ban tűzvész áldozata lett, majd újjáépítették. Akárcsak a többi erdélyi nemesi rezidenciát, 1948-ban ezt is államosították, az állami gazdaság székházaként használták. 1989 óta használatlanul áll, állapota leromlott. 2002-ben került a Beszterce-Naszód megyei önkormányzat birtokába.

Nem ez az egyetlen Teleki-kastély, mely a megyei tanács tulajdonában van, és amelyet megpróbál megmenteni az enyészettől, igaz, a sokkal rosszabb állapotban lévő komlódi (Comlod) kastély utókornak való átörökítése kevésbé jár sikerrel. Olyannyira nem, hogy a megyei tanács kastély értékesítésére tett próbálkozásait az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) is vizsgálja.

Radu Moldovan tanácselnök kedden elmondta, keresik a lehetőséget a megmentésére, ugyanis hiába próbálták eladni, leromlott állapota miatt nem találtak rá vevőt. Ráadásul az elidegenítési szándék miatt panaszt emeltek ellenük a DNA-nál kifogásolva, hogy „túladnának az állam vagyonán”.

A komlódi Teleki-kastélynak többnyire csak a falai állnak. Fotó: TimpOnline.ro

A Beszterce-Naszód megyei önkormányzat tavaly ősszel többször is megpróbálta értékesíteni az évek óta tető nélkül maradt ingatlant, sikertelenül, mivel az új tulajdonosnak a vételár többszörösét kellett volna befektetnie a romos épületbe. Pedig a helyi sajtó szerint Ion Țiriac üzletember is érdeklődött iránta, és több árverést is szerveztek az értékesítésére: mindhiába.

Így aztán februárban a megyevezetés bejelentette: haszonbérbe adja a Nagynyulas (Milaș) községben található ingatlant, ez iránt a lehetőség iránt egy bukaresti ügyvédi iroda mutatott érdeklődést. Ehhez meg is tette a szükséges jogi lépést, a megye köztulajdonából annak magántulajdonába íratta az ingatlant. Ez azonban édeskevés, hiszen

a beavatkozás egyre sürgetőbb: két éve arra figyelmeztettek a szakemberek, hogy csak évek kérdése és összedől az épület.

A barokk stílusú egyszintes ingatlannak tizennégy szobája van, pince és közel nyolcezer négyzetméteres beltelek tartozik hozzá. A teljes felújítás költségeit 600 ezer euróra becsülték, de akár az egymillió eurót is elérheti.

A komlódi kastélyt Wesselényi István és felesége, Daniel Polixénia építtette barokk stílusban, 1756-ban készült el. A bejárat fölött látható a Wesselényi és a Daniel családok címere, mely 1786-ban készült. Az épület a 19. században került a Teleki család birtokába. Jelenlegi állapota azzal is összefügghet, hogy a kommunizmusban nemcsak állami intézmények székhelyéül, hanem gabonaraktárként is szolgált.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro