Kína fővárosában a járvány kezdete óta megszűnt a Román Kulturális Intézet tevékenysége, mégsem jutott senkinek eszébe, hogy lemondja a Galaxy Soho-beli székhely bérlését.
Több mint félmillió eurót spórolhatott volna meg a román állam, ha még a járvány kezdetekor lemondja a Peking egyik legdrágább komplexumában, a Galaxy Soho-ban található Román Kulturális Intézet székhelyének bérlését, csakhogy ez a lehetőség nem jutott senkinek az eszébe.
Két évig egyetlen alkalmazottja sem volt a központnak, a helyiség gyakorlatilag folyamatosan üresen állt, a Bogdan Aurescu vezette külügyminisztérium 2019 és 2021 között mégis 650 ezer eurót adott ki a 400 négyzetméteres székhely bérléséért.
Nem tisztázott, hogy pontosan mikor álltak le a tevékenységgel, a Román Kulturális Intézet és a külügyminisztérium ugyanis másképpen emlékszik a történtekre. Az viszont biztos, hogy a tárca szerint a pekingi jelenlétnek számos előnye van az ország kulturális értékeinek népszerűsítése, láthatóvá tétele terén, ezért egy új csapatot delegálnak majd Kína fővárosába, hogy folytassák a megkezdett munkát. 2022 márciusában PNL-hez közel álló Liviu Țăranu történészt nevezték ki az intézet élére, aki rövid időn belül elkezdheti kulturális misszióját Pekingben.
Világszerte összesen 19 Román Kulturális Intézet létezik, mindegyik élén egy igazgató és egy aligazgató áll, munkájukat három szakreferens segíti. Idén összesen 3,5 millió lejt különítettek el a külföldi kulturális programokra, ebből 100 ezer lej megy Pekingbe, ezen túl pedig további 4,1 millió lejt visz el az intézetek székhelyeinek bérlése.
Még jó, hogy Románia egy olyan gazdag ország, mely ezekben a nehéz időkben is megengedheti mindezt magának.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Az alsósófalvi rét elárasztásával mentenék meg a parajdi sóbányát. Kolozsváron is márkaképviseletet nyit a világ egyik vezető elektromosautó-gyártója, a kínai BYD.

Románia politikai válsága hatással lehet az ország külső finanszírozására. Románokat tartóztattak le Spanyolországban, vendégmunkások kizsákmányolásával vádolják őket.

… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.

George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.

Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.

Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.