// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Feje tetejére állítja a teljes oktatási rendszert a reformer miniszter

// HIRDETÉS

Fogózzanak meg: négyfajta érettségi lesz, de az iskolai ciklusok is módosulnak.

Ecaterina Andronescu már eddig is sok pedagógusnál kiverte a biztosítékot azzal a permanens forradalommal, melyet a romániai oktatási rendszer megreformálása érdekében folytat, most azonban tovább duzzadhat ellenzőinek köre.

Az oktatási miniszter ugyanis a teljes tanügyi rendszert a feje tetejére állítaná, csak azért, mert elmondása szerint nem tetszik neki, hogy az előkészítő osztályt mindenki csak „nulladiknak” hívja.

Tenne róla, így tervei szerint a szülők és pedagógusok által egyaránt jónak ítélt előkészítő első osztállyá válna, és az óvodások mindenféle felkészítés nélkül csöppennének be az iskolapadba. És ezzel nem áll meg a javaslatok sora: a 9. osztály is szúrja a miniszter szemét, ezért azt a középiskolákból az alsó tagozathoz, az 5-8. osztályhoz csatolná.

A középiskolai oktatás sem maradna a régi, a 9. osztály után szakmát tanulhatnának a fiatalok – szakiskolában és szakközépiskolában –, míg a licisták a hivatási profil, illetve a humán és reál szak közül választhatnak. És mivel a miniszter szerint nincs idejük kellően felkészülni az érettségire, nem kizárt, hogy egy évvel többet járnak majd iskolába.

Andronescu akár plusz középiskolai évet is bevezetne, amikor ismétléssel és ellenőrzéssel készítik fel a végzősöket az érettségire. Mely négy típusú lesz, külön vizsga készül a reál, humán, hivatási (tanítóképző, sport- és művészeti) profilú osztályok és a szakiskolai osztályok számára.

Szerencsére a miniszter javaslataihoz a pénteken meghirdetett közvita során a szakma is hozzászólhat majd, így remélhetőleg módosulni fognak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro