A koszovói FC Ballkani legyőzésével jutott a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszába a kolozsvári focicsapat.
A győzelem és a csoport második helye tipikus Dan Petrescu-féle minimalista focival, jó védekezéssel és egy szöglet után szerzett Boateng-góllal jött össze.
Lehetett volna több is, de
– az első után Daniel Schlager német bíró újrarúgatta a 11-est, mert több koszovói védő is idő előtt belépett a tizenhatosba, de ez a labda is a középen maradó kapust találta el.
Ám amíg vezetett a CFR, addig nem kellett törődnie a prágai meccs eredményével, amely egyébként szintén a kolozsváriak szája íze szerint alakult: a Slavia egy pillanatig sem állt továbbjutásra.
Így a második félidőben már
minimális koszovói helyzetekkel és viszonylag sima CFR-továbbjutással. A vasutasuk tíz év alatt harmadszor jutottak el az európai kupák tavaszi (első lépésben ugyan februári) szakaszába, 2013-ban az Inter, 2020-ban a Sevilla jelentette számukra a végállomást, egyaránt az Európa Liga legjobb 32 csapata között.
Most egy szinttel lejjebb, de már a legjobb 24 között van a CFR, amely az EKL play-offjában az Európa Liga csoportkörében harmadik helyen végzett csapatok (Bodo/Glimt, AEK Larnaca, Ludogorec, Braga, Șerif Tiraspol, Lazio, Qarabag, Trabzonspor) közül kap ellenfelet a hétfői sorsoláson.
Európa Konferencialiga, 6. forduló, G-csoport:
Kolozsvári CFR–FC Ballkani 1-0 (Boateng 17.)
Slavia Prága–Sivasspor 1-1 (Gutasz 65. – öngól, illetve Gradel 28. – 11-esből)
A végeredmény: 1. Sivasspor 11 pont, 2. CFR 10, 3. Slavia 8, 4. Ballkani 4.
B-csoport:
FCSB–West Ham United 0-3 (Fornals 40., 65., Dawa 56. – öngól)
Silkeborg–Anderlecht 0-2 (Refaelov 20., Raman 90+5.)
A végeredmény: 1. West Ham 18, 2. Anderlecht 8, 3. Silkeborg 6, 4. FCSB 2.
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Nagy erejű robbanás történt pénteken Bukarestben egy ötödik kerületi tömbházban – közölte a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztálya (DSU).
Nem azé a magánnyugdíj-alapokban levő pénz, akinek a nevén van, hanem az államé – állapította meg az ombudsmani hivatal a parlament által a héten elfogadott, vitatott jogszabály kapcsán, amely korlátozza a hozzáférést a pénzhez.
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.

További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.

További híreink: a polgárok fele szerint a román hadsereg két napig sem állná a sarat az oroszokkal szemben, éjszaka pedig egy hidegfront ér el minket, jelentős lehűlést hozva.

Mercedesének motorháztetője alá rejtve próbált egymillió dollárt átcsempészni a román határon egy ukrán nő. Orvost bántalmazott három nő a medgidiai kórházban.

Elképesztő mennyiségű hamis eurós bankjegyet foglaltak le a konstancai kikötőben. Továbbá: jön az óraállítás!