// 2024. október 5., szombat // Aurél
vasút

Fák bénították meg a vasúti közlekedést az ország legforgalmasabb vasúti fővonalán

Felsőtömös és Predeal között több szerelvény is vesztegelni kényszerült.

Megbénult a vasúti közlekedés az ország legforgalmasabbnak számító fővonalán Brassó és Bukarest között, miután hétfőn este fák dőltek a Felsőtömös és Predeal közötti szakaszra, és elszakították a felsővezetékeket. Ráadásul 24 órán belül kétszer is.
 
Hétfőn négy szerelvényt – két magánvonatot és a CFR két járatát – érintette az incidens, utóbbiak között ott volt a Bukarest-Budapest járat is, amely több mint öt órás késést halmozott fel a veszteglés során. Ráadásul az elektromos mozdonyok kiváltására küldött két dízelmozdony is meghibásodott.
 
A Román Vasúttársaság (CFR) keddi közleménye szerint a károk elhárításán folyamatosan dolgoznak, a Bukarest és Brassó közötti járatok a felsőtömösi és a brassói állomáson várakoznak a felsővezeték helyreállítására.
 
A közlemény szerint az IR 1644, az R 3002, az IR 1742, az IR 1528 és az R 3004 jelzésű szerelvényeket érinti a meghibásodás.
 
Sajtóbeszámolók szerint a veszteglő szerelvények utasainak egy részének nem volt türelme kivárni, amíg befejezik a javítást, ők autóstoppal próbálnak tovább utazni.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro