Fáj beismerni, de van egy kategória Romániában, ami harminc évvel ezelőtt tényleg jobb volt, mint ma

Elöljáróban szögezzük le: vérlázítónak tartjuk, amikor egyesek visszasírják a kommunizmus időszakát, elfelejtve, mekkora elnyomás és nyomor uralkodott a rendszerváltás előtti években.

Azonban van egy olyan kategória, amelyben az elmúlt harminc évben gyakorlatilag csupán leépülést tapasztalhattunk, így aztán kijelenthető: bár akkoriban sem volt felemelő élmény, ma jóval borzasztóbb, mint a rendszerváltás előtt.

Ez nem más, mint a Román Vasúttársaság (CFR).

A HotNews összeállítása bicskanyitogató adatokra derít fényt: a 30 évvel ezelőtti állapotokhoz képest mintegy 30 százalékkal nőtt a menetidő, így aztán nem csoda, hogy aki teheti, inkább elkerüli a vonatozást. Ami persze ördögi kört indít el, hiszen bevétel nélkül fejleszteni sem lehet.

A Temesvár és Bukarest közötti menetidő például ma 10 óra, ez két és fél órával több, mint harminc éve. Ugyanez a helyzet a Nagyvárad-Bukarest távval is: ma 12 és fél órán át kell zötykölődni a három évtizeddel ezelőtti 10 órához képest.

A Brassó-Segesvár távon több mint 50, a Brassó és Predeál közötti szakaszon pedig 40 százalékkal hosszabb a menetidő.

Az egyetlen szakasz, ahol gyorsabban közlekednek a vonatok, jellemző módon a Bukarest és Konstanca közötti vonal, amelyet egymilliárd euróból korszerűsítettek, hogy a bukarestiek gyorsabban juthassanak el lubickolni a tengerpartra. (Na jó, a távolabbról a Fekete-tenger felé igyekvőknek sem jön rosszul).

És hogy minek tudható be a hanyatlás?

Nos, egy vasúti szakértő szerint annak, hogy megengedhetetlen mértékben elhanyagolták a karbantartást. Sem a síneket, sem a mozdonyokat és a vasúti kocsikat nem tartották karban, nem újították fel – ehelyett inkább lassúbb haladásra kötelezték a szerelvényeket, hogy ne történjenek balesetek a pocsék állapotú vonalak miatt.

Arról nem is beszélve, hogy az országban 1990 óta alig villamosítottak vasútvonalakat, így már csak emiatt is drágább és hosszabb a vasúti utazás.

A mozdonyok és az utasszállító kocsik száma a felére csökkent, a tehervagonoké pedig még nagyobb arányban.

Ezért aztán nem csoda, hogy az utasszám is drasztikusan csökkent, hiszen hosszabb távra repülővel, rövidebbre pedig vagy saját autóval, vagy busszal indulnak útnak az emberek.

Óránként 43 kilométeres átlagsebesség mellett, úgy, hogy a sínek rossz állapota miatt egyre-másra siklanak ki a szerelvények, az ósdi mozdonyok pedig gyakran gyulladnak ki, persze irreális is lenne az elvárás, hogy az emberek a vonatot válasszák.

Szó sincs arról, hogy visszasírnánk a 30 évvel ezelőtti állapotokat. Ez, a mai állapotok szempontjából siralmas összehasonlítás inkább amolyan vészharang az illetékesek számára, hogy most már illene komolyabban venni a vasútfejlesztést.

A példaképnek tekintett Európában ugyanis ez evidenciának számít.