// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

Ezzel a mozdonnyal utaznak idén a zarándokok a csíksomlyói búcsúba

// HIRDETÉS

A II. Rákóczi Ferenc tiszteletére feldíszített mozdony idén többek között Gyimesbükkön, Madéfalván, Désen, Zsibón és Nagykárolyban is megáll.

Az idén II. Rákóczi Ferenc tiszteletére díszítették fel a csíksomlyói pünkösdi búcsúba induló Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz zarándokvonat mozdonyát, a járművet hétfőn sajtótájékoztatón mutatták be a Nyugati pályaudvaron. Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: az Országgyűlés döntése értelmében

Rákóczi-emléknapot tartanak a jövőben minden év március 27-én, a fejedelem születésnapján.

Hozzátette, a mozdonydekoráció emléket állít azoknak a kiváló teljesítményre képes magyar embereknek, akik örök példát jelentenek, és egyet jelentenek az összetartozás élményével. Szavai szerint a MÁV-Start Zrt. nemcsak egy szolgáltatást, utazást teljesít, hanem annál sokkal többet: értékmegőrzést és értékmentést. Nemcsak a MÁV-csoportnak, hanem minden nemzeti gazdasági társaságnak kötelessége, hogy kulturális-szellemi-történelmi értékmegőrző legyen – tette hozzá.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója bejelentette: a mozdony felmatricázására kiírt pályázatot Penke József gyógyszerész végzettségű budapesti fotós és grafikus munkája nyerte. Különdíjban egy saját rajzával pályázó gyermek, Németh Márk részesült. Emlékeztetett: a MÁV történelmi díszítésű mozdonyai korábban egyebek mellett Mátyás király, Széchenyi István, Liszt Ferenc, Kandó Kálmán, vagy az Aranycsapat képmásával lettek ellátva.

A jármű a pünkösdi búcsú után is aktív marad, az utasok egész évben találkozhatnak vele – mondta.

Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: a vasúttársaság a korábbi évekhez hasonlóan támogatja a történelmi jelentőségű utat. A MÁV 15 kocsiból álló szerelvénye több mint ezer zarándokot szállít majd történelmi tájakon keresztül  – tette hozzá.

Mező Tibor, a pünkösdi utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője ismertette: a Magyarországról május 22-én induló két különvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a vasúttársaság TRAXX típusú mozdonyával az élen járja végig a négynapos utat, a két vonatot a Keleti pályaudvaron egyesítik,

a Rákóczi-mozdony szállítja a több mint ezer zarándokot Magyarország ezeréves határára.

A mozdony, a korábbiaktól eltérően, a gyimesbükki Rákóczi-várig vontatja majd a szerelvényt. Az idei szervezés újdonsága a madéfalvi veszedelem emlékművénél tartandó megemlékezés és a hazaút módosított útvonala is, egy Wass Albert-regény helyszínén, Désen, Wesselényi Miklós városán, Zsibón és Károli Gáspár szülőhelyén, Nagykárolyon keresztül. Mint mondta, a Szilágyságban magyar vonat a második világháború óta nem járt.

A MÁV a Kárpáteurópa Utazási irodával együttműködve, évről-évre össznemzeti zarándokvonatot közlekedtet a csíksomlyói búcsúba, a szerelvényt az erdélyi fejedelem halálának 280. évfordulója alkalmából díszítették fel II. Rákóczi Ferenc tiszteletére arcképével és az „Istennel a hazáért és a szabadságért”-jelmondatával.

Fotó: MTI, Máthé Zoltán

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro