A sürgősségi távoltartási rendelet megszerzéséhez egy formanyomtatványt kell kitölteni, melynek tervezetét a napokban tették közzé.
A családon belüli erőszak megelőzését és az áldozatok hatékonyabb megsegítését szolgáló jogszabály-módosítások szellemében konkretizálták a sürgősségi távoltartási rendelet megszerzéséhez szükséges lépéseket és a rendőrök közbeavatkozásának lehetőségeit.
A bántalmazott személynek egy formanyomtatványt kell kitöltenie a rendőrök segítségével. Ebben több mint húsz kérdésre kell válaszolniuk, többek között arra vonatkozóan is, hogy
A válaszok alapján a rendőrök megállapítják, fennáll-e az életveszély. Ahhoz, hogy rendőrség kiállítsa az öt napig érvényes sürgősségi távoltartási rendeletet, a bántalmazott személynek igennel kell válaszolnia az életveszély kockázatát felmérő kérdésre és arra is, hogy fél-e attól, hogy megismétlődik az őt vagy valamelyik családtagját érintő erőszak. A rendelet akkor is kibocsátható, ha a kérdőív 8-tól 21-ig terjedő kérdései közül legalább hatra igen a válasz.
A rendőrök nemcsak a megvert fél megkeresése nyomán, hanem
A bejelentéseket a 112 segélyhívószámon a legegyszerűbb megejteni, de akár írásban, a rendőrség székhelyén is van rá lehetőség. A történteket hivatalból vizsgálja a rendőrség.
A helyszíni beavatkozásokkor a rendőrök kötelesek elkülöníteni a bántalmazót a bántalmazott személytől, szükség esetén mentőt kell hívjanak. Amennyiben a kérdőív kitöltése után arra a következtetésre jutnak, hogy az áldozat testi épsége, szabadsága vagy az élete veszélyben van, sürgősségi távoltartási rendeletet állíthatnak ki, akár az áldozat beleegyezése nélkül is. A távoltartási rendelet azonnali hatállyal életbe lép, az agresszornak el kell hagynia az otthonát, legfeljebb személyi okmányokat, gyógyszert és pénzt vihet magával.
A sürgősségi távoltartási rendelet megszegése egy hónaptól egy évig terjedő börtönnel büntethető. A rendőrök a kibocsátástól számított 24 órán belül kötelesek továbbítani a ügyészségnek, mely a megalapozottság megállapítása után kérheti a végzés meghosszabbítását.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.

Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.