Na de mit jelent a „megfelelő távolság”? A közlekedési szabályzatot úgy módosították, hogy mérhető legyen.
Fontos változások léptek életbe a napokban a közlekedési szabályzatban, mely egyaránt érinti a bicikliseket, az elektromos rollereseket és a gépjármű-vezetőket. Az eddigi általános elv szerint a sofőröknek másfél méteres oldaltávolságot kellett tartaniuk a kerékpárosok megelőzése esetén, mind lakott területen belül, mind azon kívül. Aki egy kicsit is ismeri a romániai közlekedési morált, az tudja, hogy csak nagyon kevesen tartják a másfél méteres távolságot, ami annak is betudható, hogy javaslatról lévén szó megszegése nem vont maga után bírságot. Ezen változtat a Hivatalos Közlönyben már megjelent új szabály, mely kötelezővé teszi a sofőr számára a megfelelő távolság betartását a kocsiknál lassabban haladó járművektől. Mivel a másfél méteres távolság nem mérhető objektíven, így a büntetés jogosságát el lehet vitatni, az új szabály inkább az útburkolati jelekhez köti a biciklisek előzését. Az 50 km/óránál lassabban haladó gépjárművek vezetői kötelesek előzéskor a két bal kerékkel átlépni a terelővonalat. Az ennél gyorsabban száguldók kicsivel nagyobb távolságot kell tartaniuk: az autó szélességének legalább a felével kell átlépjék a terelővonalat. A záróvonal (folytonos vonal) átlépése továbbra is tilos – akkor is, ha biciklis vagy rolleres halad előttünk. Meg kell várni, amíg az útfestés lehetővé teszi az előzést. Aki az új szabályozásokat megszegi, harminc napra elbúcsúzhat a jogosítványától.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.