// 2025. július 8., kedd // Ellák

Ezentúl gyorsabban repülnek a csomagok Erdélyből

// HIRDETÉS

A kolozsvári repülőtér teherforgalmának bővítésével 24 órán belül a világ bármelyik pontjára küldhetnek csomagokat az erdélyiek.

Szerdán felavatták a kolozsvári reptér új teherszállító terminálját, amelynek köszönhetően gyorsabban lehet majd csomagot küldeni szerte a nagyvilágba. Türkmenisztán az egyetlen ország, amellyel egyelőre nincs összekötetésben a terminált üzemeltető DHL logisztikai vállalat. Összesen hatvan perccel rövidebb idő alatt tudják célba juttatni ezentúl a szállítmányokat a bővítésnek köszönhetően. Ugyanakkor a hatékonyságot az is növeli, hogy új röntgensugaras gépet szereztek be, amelynek köszönhetően jóval több csomagot tudnak lényegesen rövidebb idő alatt átvenni.

A szerdai avatón a légi kikötő és a Kolozs megyei közgyűlés vezetői, valamint a terminált üzemeltető DHL logisztikai vállalat képviselői egyaránt elégedetten nyilatkoztak a beruházásról. Elhangzott: az új terminál nem csak Kolozs megyének, hanem a környező megyék cégeinek is lehetővé teszi, hogy 24 órán belül a világ bármely pontjára tudjanak csomagot küldeni és onnan fogadni. A terminál vonzáskörzetébe Fehér, Beszterce-Naszód, Hargita, Szilágy, Máramaros, Maros, Szatmár és Szeben megye tartozik – számol be a Krónika.

Fotó: airportcluj.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.