Három éve aszfaltozták le az utakat, melyek most úgy néznek ki, mintha egy botanikai kísérlet történt volna. Valójában csak gyatra munkát végeztek, majd eltűntek a kivitelezők.
Szilvafa-csemete, pitypang, fű és egyéb nyomok – sorolta az egyik helyi lakos a sajtónak, mi minden nőtt ki egy három éve leaszfaltozott útból a Giurgiu megyei Bucșaniban. Nem egy botanikai kísérlet történt, mindössze arról van szó, hogy a kivitelezéssel megbízott két cég nem végzett valami jó munkát. Felmarkolták az egymillió eurót, egyetlen éjszaka alatt, mindenféle előzetes talajmunka nélkül, közvetlenül a földútra ráöntöttek egy vékony réteg aszfaltot, majd leléptek.
Az aszfaltréteg így nem bizonyult tartósnak, gyakorlatilag szétmorzsolódott, míg a réseken felsarjadt az anyatermészet. Néhol akkora gödrök keletkeztek, hogy életveszélyes lehet autóval belehajtani.
A település jelenlegi vezetése az előző polgármestert nevezi meg felelősként, aki ellen már két büntetőeljárás van folyamatban. Egy éve és két hónapja várják, hogy felelősségre vonják a vétkeseket, mégsem történt semmi. A két cég nyomtalanul eltűnt, míg az utakat teljesen újjá kell építeni.
Így megy ez Romániában.
Kérem, találják ki, melyik országban, melyik nemzet tagja gépelte az örökkévalóságba a címbeli átkot. És azt is, hogy az efféle viszonyulás segíti-e az ország, a nemzet gyarapodását.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Az Antarktisz kutatásában új fejezetet nyitó hajó és legénységének történetét bemutató tárlat szeptember végéig látogatható.
A temesvári Dordeduh úgy szólt koncerten, mint az atom.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.
Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
Halálra gázolt a vonat a Bákó megyei Kománfalva városában egy 17 éves lányt.
Lassan körvonalazódik az eljövendő kormány feje, nem fogják kitalálni, ki az! És Gigi Becali beszólt egy játékosának, aki hátat fordított az ortodox vallásnak.

A CFR meg lassan eldönthetné, hogy akkor most csődbe óhajt menni vagy sem.

1,4 millió dollárral kaptak el egy ukrán házaspárt a román határon. Ion Iliescut az intenzív osztályon kezelik.

Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.
Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.
… akkora medvét fogtak a marosvásárhelyi állatkert közelében, mint egy ház… és az egyik alkotmánybíró állított egy olyat, hogy belerendült a mioritikus határ.

Egy USR-szenátor drogot talált a kocsija alá rejtve. A Lidl, az Auchan, a Profi és a Mega Image minőségellenőrei pedig csúszópénzért átvették a silány árut is.

Hónapokba is telhet, amíg az evakuált parajdiak visszatérhetnek otthonaikba. 7500 csomag lefoglalt cigarettát lopott el két határrendész a toronyi határátkelőhely raktárából.

… medvét gázoltak el az autópályán, emberéletben nem esett kár… és bezárta kapuit Călin Georgescu laza kis neolegionárius egyesülete.

Egyre több román tér haza, de hányan maradnak itthon? Keddtől mintegy 108 ezer végzős diákra várnak az írásbeli érettségi vizsgák.