// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Ez történik, amikor a pandúr is rendőr, meg a rabló is rendőr (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Ilyen is van: hiába ugrál a vétkes zsaru, a mundér ezúttal nem védi meg.

Azt megszoktuk, hogy ha mi, hétköznapi halandók vétkezünk a közlekedés szent szabályai ellen és elkap a zsernyák, általában megszívjuk. Ugrik a pénzünk, a jogsink, a rendszámtáblák, mikor mi. És ha őszinték akarunk lenni, ez így rendben is van. Kihágunk? Akkor viseljük a felelősséget.

Na de mi történik, ha történetesen egy zsaru a vétkes? Tudjuk, ilyen esetben nem olyan egyszerű a dolog. Mert persze, egyrészt ők is emberek, másrészt viszont bajtársak is. Meg na, nem mindig állnak az erkölcsös kötelességteljesítés magaslatán sem.

Na de ha mégis, akkor az történik, ami a Fehér megyei Aranyosbányán esett meg a minap: a rendőrség kapott egy fülest, miszerint egyik kolléga kötelező biztosítás nélkül furikázik.

Nosza, két rendőr autóba ült és megkereste az amúgy ismerős kollégát, egyikük rendesen bemutatkozott, ahogy kell, aztán elkérte a sofőr rendőr kolléga úr iratait.

Oké, forgalmi megvan, hajtási nincs meg (mondja is a vétkes, hogy haljak meg, ha tudom, hol van, me' rég nem találkoztam vele, remélem, megvan…), biztosítás lejárt. Hupsz!

Hát oké, akkor kérném szépen a forgalmit és a számtáblákat. És itt kezdődött a hiszti (ez a második videóban látható): a vétkes ugyanis nem akarta átadni a rendszámtáblákat. Hogy miért? Titok. Vagy talán nem is az. És akkor szépen bekísérték a zsaru urat a… munkahelyére, ahol viszont most épp mint kihágó üldögélt. És egyre idegesebb volt. Hogy miért is bánnak vele így, hiszen ő… rendőr.

A Fehér megyei rendőrkapitányság illetékese szerint a dühös zsarut külön megbírságolták, amiért renitens volt, sőt, belső vizsgálatot is indítottak az ügyben.

A tanulságokat mindenki vonja le a maga számára. Egy biztos: ha minden romániai rendőr így viszonyulna a saját munkájához, akkor talán elkezdene változni ez-az.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro