Hihetetlen dolgok történnek napjaink Romániájában.
Ez a késő nyárias, langymeleg október kiválóan alkalmas egy kis kiruccanásra a szabad levegőn – így gondolta ezt egy húszéves fiatalember is az északkelet-Romániában fekvő festői Botoşani megyében is.
Nosza, a gondolatot tett is követte. A helyi infrastruktúra adottságai és a vidék fejlettsége nyomán nem autóba vagy motorra, esetleg távolsági buszra pattant, hanem a legkézenfekvőbb közlekedési eszközre: lóhátra.
A család egyik lovát eloldozva az istállóból felült hűséges hátasára, és útnak indult.
A jegyzőkönyv kedvéért rögzítsük az érintett települések nevét is, mert nagyon dallamosak: lovagunk Hlipiceni-ből Truşeşti-be lovagolt át. Mindez hétfőn történt.
A sétalovaglás azonban hirtelen rémálomba fordult, ugyanis ott a pandúrok rendőrök vártak rá, akik azonnal leparancsolták a magas lóról.
Az indok: lótolvajlással gyanúsították meg.
A döbbent fiatal átadta járművét a rendőröknek, akik vele együtt bekísérték az őrsre.
Később kiderült: szerencsétlen félreértés történt.
A fiatalember ugyanis nem értesítette a családját arról, hogy kilovagol, így aztán amikor édesanyja kiment, és észrevette, hogy a ló nem ropogtatja békésen az abrakot az istállóban, azonnal értesítette a rendőrséget, mert meg volt győződve arról, hogy az állatot ellopták.
A rendőrök pedig tették a dolgukat.
A ló visszakerült az istállóba ropogtatni, a fiatal számára azonban nem végződött hepienddel a történet.
Hiába volt ugyanis a ló a családjáé, és hiába került vissza, lótolvajlás miatt bűnvádi eljárás indult ellene.
Vagyis most már papírja van arról, mekkora lókötő.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.

Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...