// 2024. október 22., kedd // Elod
találkozó

Ez lesz az év, sőt az évtized találkozója

Donald Trump és Kim Dzsong Un kölcsönös bombázás helyett tárgyalóasztalhoz ül végre.

Miután az elmúlt hónapokban válogatott fenyegetéseket és sértéseket vágtak egymás fejéhez, a meglepetés erejével hatott (ha volna kedvünk ilyesmivel viccelni, azt mondanánk: bombaként robbant) a hír, miszerint Donald Trump amerikai elnök májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. A találkozó hírét Csung Jui-jong, a dél-koreai elnök, Mun Dzse In nemzetbiztonsági tanácsadója jelentette be Washingtonban, a Fehér Házban csütörtök este - írja az MTI.

Sőt tett egy egészen hihetetlen bejelentést is: állítólag Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől. Ugyanakkor – fogalmazott Csung – az észak-koreai vezető megérti azt is, hogy az amerikai-dél-koreai rutinszerű hadgyakorlatok folytatódnak majd.

A dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó – aki pár nappal ezelőtt a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként találkozott Kim Dzsong Unnal – azt is elmondta: az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel, tárgyalási készségéről levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást.

Donald Trump a tájékoztató után másfél órán belül – hol másutt – Twitter-bejegyzésben reagált a Csung Jui-jong által elmondottakra. Az elnök pontosított: Kim Dzsong Un nem egyszerűen csak felfüggeszti, befagyasztja a nukleáris és rakétakísérleteket, hanem atomfegyver-mentesítésről beszélt a dél-koreai küldöttségnek.

A csúcstalálkozóig Phenjan – írta az amerikai elnök – nem hajt végre rakétakísérletet. A csúcstalálkozó szervezése már folyik – közölte Donald Trump.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Doboka, avagy a csausiszta történelem-átírás egyik… fellegvára
Főtér

Doboka, avagy a csausiszta történelem-átírás egyik… fellegvára

A kommunista rezsim nemzeti korszakában sokan és sokat dolgoztak azon, hogy Doboka várába valahogy beültessenek egy bizonyos (román) Gelut. Össze is jött az elvtársaknak. Megnéztük, mi van ott ma.

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”
Krónika

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”

Óránként 210 kilométeres sebességgel száguldott egy autós vasárnap az A1-es jelzésű dél-erdélyi autópálya Déva és Nagylak közötti szakaszán – közölte a rendőrség.

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon
Főtér

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon

Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.

Két autó ütközött Kézdivásárhely közelében – frissítve
Székelyhon

Két autó ütközött Kézdivásárhely közelében – frissítve

Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap este Kézdivásárhely közelében. Három személy megsérült, egy közülük a roncsok közé szorult.

Szinte hazajár párjával Kolozsvárra: interjú Koltai Róberttel, aki gyerekként labdaszedő világbajnokságra készült
Krónika

Szinte hazajár párjával Kolozsvárra: interjú Koltai Róberttel, aki gyerekként labdaszedő világbajnokságra készült

Koltai Róbert színművész, a magyar színházi és filmes szakma kiemelkedő, jól ismert alakja a 24. Filmtettfeszt alkalmából érkezett Kolozsvárra élet- és alkotótársával, Gaál Ildikóval.

Az idei ősz leghidegebb reggelére ébredt Székelyföld
Székelyhon

Az idei ősz leghidegebb reggelére ébredt Székelyföld

Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet vasárnapra virradóan, a leghidegebbet – mínusz 8,2 Celsius-fokot – ezúttal is Csíkszeredában mérték – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro