// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária

Ez is Románia: pár száz lejért adta el kiskorú lányait egy Temes megyei anya

// HIRDETÉS

Szexuálisan kizsákmányoltak egy 7 és egy 16 éves kislányt. Egy kliens megsajnálta a Besztercén prostitúcióra kényszerített nagyobbik lányt, így jutott el az eset híre a rendőrséghez.

A szervezett bűnözés elleni igazgatóság (DIICOT) temesvári rendőrei és ügyészei házkutatást tartottak egy feltételezett bűnbanda tagjainál, akik két kiskorú lány szexuális kizsákmányolásával kerestek pénzt. A banda tagjai ellen kiskorúak megrontása és szexuális kizsákmányolása a vád, az ezt alátámasztó nyomok begyűjtése érdekében hét lakásban tartottak szerdán házkutatást.

Az előzmények 2017-hez vezetnek vissza, amikor az egyik gyanúsított fizetett egy nehéz anyagi helyzetben lévő, két lányát egyedül nevelő anyának azért, hogy az akkor 7 éves kislányát megkaphassa. Az erőszak következtében a kislány testi károsodást is szenvedett, közölte a rendőrségi közlemény, amely azonban arra nem tér ki, hogy mi lett ezt követően vele, és mi történt 2018 februárjáig, amikor egy másik gyanúsított 300 lejért megkapta a másik, akkor 16 éves lányt is.

A gyanúsítottak kihasználták a család naivitását és nehéz helyzetét, miközben prostitúcióra kényszerítették a két lányt. Mindez Újváron (Temes megye) történt, az így befolyt összegekből sem a lányok, sem az anya nem kapott. Pár hét elteltével a két fő gyanúsított úgy döntött, hogy Besztercére költözteti a nagyobbik lányt, ahol egy hotelben szállásolták el. Pornográf fotókat készítettek róla, melyekkel reklámozták a lány szexuális szolgáltatásait, ezzel párhuzamosan felkészítették arra, hogyan viselkedjen az ügyfelekkel. Naponta 30 ügyfelet is fogadott, de a pénzt a két gyanúsított zsebelte be.

A lányt fizikailag és pszichikailag is megviselte ez a munka, ezért felfedte az egyik kliens előtt a történetét. A férfi megsajnálta, segített neki megszökni, hazavitte, ahonnan a lány anyja vitte végül vissza Temes megyébe.

A rendőrség annyit közölt még az ügyről, hogy összesen tíz személyt hallgatnak ki a DIICOT temesvári székhelyén.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro