// 2026. március 17., kedd // Gertrúd, Patrik

Ez az, ami bűzlik Marosvásárhelyen

// HIRDETÉS

2015 végéig az Azomureş vegyipari kombinát kvázi szabadon szennyezhet. A hatóságok jobbára a vállukat vonogatják.

Kimerítő anyagot közölt ma az Átlátszó Erdély oknyomozó blog a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari üzem kéményei köré épült ördögi körről: mindenki látja és érzi a szennyezést, az ammóniabűz idén gyakoribb és erősebb, mint valaha, a hatóságok most mégsem tehetnek semmit. 

A sokáig a helybéliek legnagyobb munkaadójának számító kombinát főleg ammóniát, nitrogén-oxidokat és port bocsát ki. Az első a legbüdösebb, az utóbbiak a veszélyesebbek. Ezek koncentrációját a környezetvédelmi minisztérium két vásárhelyi mérőállomása kellene, hogy mérje, de hol működnek, hol nem. A környezetőrség mobil mérőállomása a kombináttal átellenben parkol, és rendszeresen mér határérték-túllépést.

Az ügy egyetlen pozitív hozadéka, hogy a vásárhelyiek egyre szervezettebben lépnek fel a légszennyezés ellen: pár fős Facebook-csoport tagsága idén már tízezres nagyságrendű, ahol külön szakértők foglalkoznak a különböző területekkel, jogászok, orvosok, civilek. A célok viszont nem egységesek: vannak, akik a kombináttól, és vannak, akik csak a szennyezéstől szabadulnának. Augusztus 13-án tartották az első tüntetést, a következőt most pénteken, szeptember 11-én délután öttől a városközpontban.

A probléma gyökere 

az üzemnek 2007-ben, Románia EU-csatlakozásakor kiadott környezetvédelmi engedélye a Maros megyei Környezetvédelmi Őrség vezetője szerint. Az engedély az idei év végéig érvényes, addig kell az üzemnek jelentős beruházásokkal korszerűsítenie nemcsak a szűrőket, hanem sok más berendezését is.

Maga az engedélyben foglalt kibocsátási korlát azonban ütközik a hazai szabályozás egyetlen, ammóniára vonatkozó határértékével: „Ha a kombinát kerítésénél 0.300 a limit, akkor normális esetben nem lett volna szabad a kéményeken összesen 495 milligrammos kibocsátást engedélyezni” – mondta az Átlátszó Erdélynek Székely Annamária igazgató. 

A környezetvédelmi engedély kötelezi a kombinátot, hogy úgy a kibocsátásokat (emissziót), mind a légszennyezést (imissziót) mérje, azonban lehetőséget ad arra is, hogy a méréseket saját maga végezze, az eredményt pedig a hatóság érvényesként kell, hogy elismerje.

A bírság csak zsebpénz

Az ammónia-koncentrációra vonatkozó, 1987-es szabvány a hatóságok szinte egyedüli fogódzója, amibe kapaszkodva büntetéseket tudnak kiszabni. A büntetések összege 2010 és 2014 között 755 ezer lej (170 ezer euró) volt, idén 4 büntetést szabtak ki 250 ezer lej (56 ezer euró) értékekben. 

Ez valószínűleg zsebpénz a kombinát számára, amely a pénzügyminisztérium adatai szerint tavaly 380 millió eurós forgalom mellett 32 millió euró nettó nyereséget könyvelt el.

Az új engedélyt 2016. január elsejei hatállyal kell, hogy kibocsássa a Maros megyei Környezetvédelmi Ügynökség. A kombinát a kibocsátásait felére-harmadára kell majd csökkentse, hogy megfeleljen az uniós és a hazai előírásoknak. A kombinát légszennyezésének egészségügyi hatásairól nincsen semmilyen nyilvánosan is elérhető adat, kimutatások hiányában az orvosok sem nyilatkoznak.

További technikai és szaftos részletek az alábbi linken.

Fotó: Szabó Tünde

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét
Krónika

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét

Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház
Székelyhon

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház

Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.

// még több főtér.ro