De azért az áthelyezési mechanizmus végrehajtását is forszírozzák.
Az uniós tagországok vezetői megállapodásra jutottak az Ukrajnával tervezett társulási szerződés hollandiai ratifikálásához szükséges biztosítékokról, megtárgyalták a Szíriában kialakult helyzetre adható válaszokat, zárónyilatkozatot fogadtak el a migrációval kapcsolatban és nyilatkozatot fogadtak el a biztonságpolitikai együttműködés erősítéséről egynapos brüsszeli csúcstalálkozójuk alkalmával csütörtökön.
Az uniós vezetők tárgyalásaik során megállapodásra jutottak az Ukrajnával tervezett társulási szerződés hollandiai ratifikálásához szükséges biztosítékokról, amelyek a várakozások szerint lehetővé teszik az egyezmény végső jóváhagyását.
A nyilatkozat határozottan kimondja, hogy a szerződéssel Ukrajna nem válik EU-tagjelölt országgá, és ez a későbbiekben sem szolgálhat majd alapul ilyen döntésre.
Kitértek arra, hogy az egyezmény nem jelenti azt, hogy az uniónak kollektív biztonsági garanciákat vagy bármiféle katonai támogatást kellene nyújtania Ukrajnának. Mint írták, a megállapodás nem vezet az ukrán állampolgárok szabad uniós tartózkodásához vagy munkavállalásához, és arra nézve sem tartalmaz semmilyen kötelezettségvállalást, hogy az EU további pénzügyi támogatást nyújtson Kijevnek.
Megállapodás született az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt uniós gazdasági szankciók hat hónappal történő meghosszabbításáról is.
A tagállami kormányokat tömörítő tanács várhatóan a jövő hét elején fogadja el az eredetileg 2017. január 31-én lejáró korlátozások meghosszabbítását.
A tanácskozáson megerősítették elkötelezettségüket az EU-Törökország migrációs megállapodás teljes körű végrehajtása mellett, a nyugat-balkáni migrációs útvonal mentén fekvő országokat pedig további támogatásukról biztosították az uniós országok állam- és kormányfői.
A tanácsülésen elfogadott, a migrációval foglalkozó zárónyilatkozatukban
amely elsősorban az Földközi-tenger középső medencéjét érintő migrációs beáramlást hivatott csökkenteni. További részletek kidolgozását javasolták a migrációval összefüggésében indított partnerségi program öt afrikai országával: Nigerrel, Malival, Nigériával, Etiópiával és Szenegállal.
Tovább erősítenék a líbiai parti őrség munkájának támogatását, többek között a Földközi-tengeren tevékenykedő Sophia haditengerészeti uniós flotta mandátumának kiszélesítésével a menekültek megmentése és az embercsempész-hálózatok felderítése és felszámolása érdekében.
Továbbá arra szólították fel a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az áthelyezés mechanizmusának végrehajtása terén, különösen a kísérő nélkül érkezett kiskorúak és a nemzetközi védelemre jogosult menekültek áttelepítése tekintetében.
A találkozón megállapodás született a tagállamok közötti biztonság- és védelempolitikai együttműködés erősítéséről is.
Az ülés résztvevői támogatásukról biztosították az úgynevezett Európai Védelmi Alap létrehozását célzó javaslatot, amelynek célja az EU stratégiai autonómiájának megteremtése, a tagállami beruházások hatékonyabbá tétele, a biztonság megerősítése, illetve a versenyképes és innovatív ipari bázis előmozdítása. Az alap elsősorban a közös kutatási beruházások, valamint a védelmi eszközök és technológiák közös fejlesztésének támogatására szolgálna.
- olvasható az elfogadott zárónyilatkozatban, amelyben egyebek mellett a júliusi EU-NATO együttes nyilatkozat alapján kidolgozott közös javaslatok végrehajtásának fontosságát is hangsúlyozták.
Az uniós állam- és kormányfők határozottan elítélték a szíriai rezsim és szövetségesei, Oroszország és Irán által folytatott aleppói offenzívát, ide értve a civilek és kórházak elleni szándékos támadásokat. A találkozó után kiadott zárónyilatkozatban Kelet-Aleppó kiürítésére, a segélyszállítmányok célba juttatására, az egészségügyi személyzet és létesítmények védelmére, valamint a nemzetközi humanitárius jog alkalmazására szólították fel a szíriai polgárháborúban érintett feleket, elsősorban Damaszkuszt és Moszkvát.
Az uniós vezetők 27-es körben - Nagy-Britannia részvétele nélkül - áttekintették az Egyesült Királyság uniós kilépésének kérdését is.
A bennmaradó tagállamok szűkebb körű, informális megbeszélésen úgy döntöttek, hogy a Brexitről szóló tárgyalásokon az Európai Parlament képviselői is szerepet fognak kapni. Martin Schulz, az uniós parlament elnöke szerdán azzal fenyegetett, hogy a testület végső soron meg is vétózhatja majd a kidolgozott egyezményt, ha kirekesztik a tárgyalásokból.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.