// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Esélyt kap az ország egyetlen szabályos kör alakú települése a turizmusa fellendítésére

// HIRDETÉS

Saroltavár nyolc hagyományos házát újítják fel, hogy modellként szolgáljon a többi parasztudvar számára.

A Temesvártól 38 kilométerre, a Berekszó jobb partján fekvő Saroltavár (Charlottenburg) már a neves geográfus, Magda Pál (1770-1841) idején a korabeli Magyarország legszebb falujának számított, szabályos kör alakja miatt azóta is kitűnik a bánsági, illetve romániai települések közül. A Rigósfürdő (Bogda) községhez tartozó falu egésze műemléki védelem alatt áll, örökségének megmentése és a turizmusban való hasznosítása érdekében most először kap jelentősebb támogatást.

A Temes Megyei Tanács kezdeményezésére a község sikeresen pályázott az országos helyreállítási alap (PNRR) finanszírozására, így nyolc hagyományos parasztház újulhat meg. A közel félmillió eurós szerződést hétfőn írták alá az illetékesek. A megyei önkormányzat abban bízik, hogy a rehabilitáció jó példával szolgál majd a többi parasztudvar tulajdonosa számára is, és tudatosul az emberekben, hogy az épített örökség megőrzésével és ápolásával a helyi közösségnek csakis nyerni valója lehet. Ez azért is fontos, mert az évek során sokan nem vették figyelembe a házak értéktöbbletét, és szakszerűtlen beavatkozásokkal okoztak felbecsülhetetlen károkat.

A turistákat tematikus programokkal, gasztronómiai fesztiválokkal, kulturális eseményekkel, hőlégballonos sétarepüléssel szeretnék megszólítani. Bővítenék az elérhető szolgáltatások körét, ami gazdasági előnyöket hozhat a helyi vállalkozásoknak, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt fektetnek a helyi termékek népszerűsítésére, az infrastruktúra, illetve a vendéglátás fejlesztésére.

A nyolc felújítandó ház kiválasztására a helyi és a megyei önkormányzat, valamint a Bánsági Falumúzeum képviselői egy bizottságot alkotnak, mely felügyeli majd a projekt kivitelezését is.

Saroltavár egyébként az egyetlen romániai település, melynek szabályos kör alakja van, átmérője 210 méter. 1771-ben alapították 67 tiroli olasz családdal és német telepesekkel, akik közül 12 család Lotaringiából, 10 Baden-Württembergből, 8 Magyarországról, 7 a Rajna vidékéről, 6 Ausztriából és 3 Bajorországból származott. A kör középpontjába építették a templomot, ide fúrták a falu kútját és ide építették később az iskolát is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro