// 2026. november 2., hétfő // Achilles

És azt tudja, mennyi pénzt húz ki a családja zsebéből az állam egy életen keresztül?

// HIRDETÉS

Hát nem keveset, az biztos.

Három év alatt 25%-kal nőttek az adók és illetékek, ez pedig jelentős plusz terhet ró az egyszerű halandókra.

A pénzügyi tanácsadással foglalkozó KPMG Románia három éve, és most is megvizsgálta, hogy egy átlagos jövedelemmel rendelkező, egygyerekes romániai család mennyit perkál le egy élet alatt állam bácsinak, és hát még ők is meglepődtek a két eredmény közötti különbségen.

A három évvel ezelőtti körülmények között ugyanis ez az összeg 3 millió lej volt, a friss adatok szerint viszont már 3,8 és 4,3 millió lejnél tartunk – utóbbi akkor, ha az egyik családtagnak egy második melóból kiegészítő jövedelme is van. Vagyis egy élet alatt az állam csaknem 900 ezer eurót húz ki a családok zsebéből, és lássuk be – ahogy ez az ország működik –, sokszor nem igazán tudjuk, hogy mire.

A tanulmány ugyanakkor azt is megvizsgálja, hogy abban a (nem is olyan távoli) alternatív valóságban, amelyben nincsenek árplafonok a földgáz és a villanyáram esetében, mennyit kellene fizetnünk. Nos, a helyzet az, hogy az egyelőre hatályos árplafonok mellett egy átlagos család havonta körülbelül 800 lejjel fizet kevesebbet, mintha a vad piaci árak mellett jönnének a számlák, ez pedig évi több mint 9 ezer lej megtakarítást jelent.

Ez viszont automatikusan azt is jelenti, hogy az árszabályozás megszűntével – hiszen nem lehet a végtelenségig megtartani ezeket – kábé ennyivel lesz nehezebb az élet. Egy család egyébként egy élet alatt 60 ezer lejt fizet ki az államnak csak a földgázra és az áramra kivetett áruforgalmi adó formájában.

Szép nagy összegek ezek. Kár, hogy egyre nagyobbak lesznek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro