Itt az újabb bizonyíték arra, hogy ezt az országot Ion Luca Caragiale találta ki.
A nevetségességig bizarr történet főhősei: egy, az adóhatóság által árverésre bocsátott utca, a brassói önkormányzat (aki ott sem volt), és egy szemfüles befektető. Az Emanoil Bernfeld utcát még tavaly decemberben bocsátotta árverésre az Országos Adóhatóság (ANAF). A csaknem 6000 négyzetméteres földterület a Traktor negyedben (az egykori traktorgyár körül kiépült lakónegyed), amelyen a 150–200 méteres utcácska elterül, egy csődbe ment üzletember, Lucian Ion Nilă (a Hard Discount üzletlánc korábbi tulajdonosa) tulajdonában állt, aki jelentős összegekkel tartozik az államnak, és egy banknak is. Csakhogy az ANAF árverésén nem jelent meg a városháza képviselete, így az utcát mindenki meglepetésére egy, a rendszerváltás utáni privatizációk körüli spekulációiról ismertté vált vitatott üzletember, bizonyos Erdély Ede vásárolta meg. Erdély Ede a sajtó érdeklődésére azt állította, pusztán azért vásárolta meg az utcácskát, mert az a szomszédságában van. A befektető korábban egyébként néhány befejezetlen tömbházat is felvásárolt a Traktor negyedben, miután azok építtetője csődbe ment. Egy helyi lakóközösség elnöke, Valentin Adi Tronaru elmondta, már évek óta küldik a kérvényeket a városházára, hogy a szóban forgó utcát aszfaltozzák le, és világítsák ki, de nem kaptak választ, most pedig magántulajdonba került az utca, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Allen Coliban, Brassó polgármestere spekulációt sejt Erdély Ede akciója mögött – aki sajtóértesülések szerint telekcserét ajánlott a városházának. Az elöljáró szerint meghallgatják ugyan az üzletember ajánlatát, de nagyon valószínű, hogy kisajátítják a szóban forgó területet annak közérdekű jellegére hivatkozva. Ebben az esetben pedig Erdély Ede rosszul fog járni, ő ugyanis az említett árverésen 490 ezer lejt fizetett az utcáért, az értékbecslések szerint viszont körülbelül 170 ezer lejt ér, a városháza pedig egy kisajátítási eljárás során mindössze ennyit fog fizetni érte. És ön vett már utcát a héten?
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.