// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

És akkor végre leleplezték az autópályák építését akadályozó szörnyű összeesküvést

// HIRDETÉS

Egy PSD-s politikus rántotta le a leplet.

Végre kiderült, miért kényszerülünk még mindig arra, hogy órákon keresztül kamionsorok mögé szorulva zötykölődjünk, ha hosszabb útra indulunk: összeesküvés akadályozza az autópályák építését.

És ezt nyugodtan el is hihetjük, ugyanis nem egy üveggömbből való jóslással foglalkozó kókler mondta, hanem egy tetőtől talpig komoly, igazi politikus. Név szerint Gabriel Zetea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) országos alelnöke.

Mint a Digi 24 hírcsatornának elmondta, a téma a párt elnökségének minden ülésén fölmerül, és már többször is nyomatékosan kérték az aktuális közlekedési minisztert, hogy lépjen már a gázra az ügyben, de az építkezések többek között a vonatkozó törvények is nehézkesen haladnak.

De ez még nem az egyetlen ok. Sőt.

A miniszterek nem hibáztathatók, hiszen ők nem hivatalnokok, lám, pár éve a szakértői kormány sem tudott előrelépést elérni az ügyben.

Hanem a rendszer maga, az a hibás.

A közlekedési minisztériumban ugyanis olyan érdekcsoportok ülnek, amelyek összefonódtak az építő cégekkel, és az az érdekük, hogy lassan haladjon a munka, és mindenféle akadályok merüljenek fel, hogy a kivitelező cégek újabb és újabb igényekkel állhassanak elő a minisztériumban. 

Zetea szerint már két éve próbálják felszámolni ezeket a kerékkötőnek nevezett érdekcsoportokat, de egyelőre nem sok sikerrel. Annyi bizonyos, mondja, hogy sok az olyan hivatalnok, aki vagy önérdekből, vagy félelemből akadályozza a munkát.

Neveket sajnos nem mondott, így nem derült ki, milyen érdekcsoport – a gyíkemberek, esetleg a Hold túloldalán tanyázó nácik – szeretné minden áron megakadályozni, hogy végre az országot keresztül-kasul átszelő autópályákon közlekedhessünk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro