// 2024. október 1., kedd // Malvin
az első vacsora

És akkor maszkban esszük a levest? Június végére újraindul a vendéglátóipar, de a karanténkonyha jobb szó

Egy délutáni kávézás a haverokkal olyan lesz, mint a műtőorvosok világtalálkozója.

Azt már tudtuk, hogy június elsejétől megnyílnak a vendéglők, kávézók teraszai, mostanra a vendéglátós szakma képviselői arról is megegyeztek a kormánnyal, hogy június 15-én részlegesen megnyílhatnak a beltéri helyek is, és ha nem jön koronacunami, akkor június 30-ától teljes gőzzel mehet az ipar. Mármint az túlzás, mert volna itt pár járványügyi szabály, ami valószínűleg pokollá fogja tenni az iparágban dogozók életét, de a vendégek élményén is csorbítani fog. Az asztalokat legalább két méterre kell elhelyezni egymástól, egy asztalnál pedig maximum nyolcfős társaság gyűlhet össze. Hogy az éttermekben mi lesz, az még ködös, mert csak nem lehet maszkban enni a pacalcsorbát, de a elsejétől a teraszokon állítólag nemcsak a személyzetnek, de a vendégeknek is maszkot és kesztyűt kell viselniük, ha nincs náluk, majd kapnak a bejáratnál. Miután megmérték as lázukat, mert az is lesz. A pincérnek ugyanakkor minden felszolgálás, minden asztaltársaság után fertőtlenítenie kell a kezeit, maszkot és kesztyűt kell viselnie. A sok kellemetlenség ellenére jó hír viszont, hogy az árak a kezdeti időszakban várhatóan alacsonyabbak lesznek, hiszen a vendéglőknek, kocsmáknak vissza kell csalogatniuk a vendégeiket, és hát senki sem áll most jól anyagilag. A kormány ugyanakkor igyekszik támogatni a nagy slamasztikába került ágazatot, az újranyitás utáni első három hónapban például a fizetések 42.5 százalékát az állam állja, az adókat pedig egy évvel elhalasztják a vendéglátósok.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro