// 2024. október 5., szombat // Aurél

Érkeznek az első menekültek Máramarosszigetre

Ukrajnában nem lehet tankolni és bankkártyával fizetni, mondják.

Megérkeztek Máramarosszigetre az első menekültek, akik az Ukrajna ellen indított orosz támadás nyomán kialakult állapotoktól próbálnak minék távolabb kerülni. A Digi24 hírtelevízió helyszíni tudósítója családokról beszélt, akik gépkocsival jöttek át az ukrán–román határon. A családok rokonaikhoz jöttek, nem a román hatóságok által a menekültek fogadására kialakított szállásokra. Az Ukrajnából átjött családok azt mondják, a szomszédos országban a háborús állapotok miatt nem lehet tankolni és a bankkártyás fizetési rendszer sem működik. A máramarosszigeti határátkelőnél nem csak autóval, hanem gyalogosan is érkeznek ukrajnai menekültek, bőröndökkel, hátizsákokkal. A Suceava megyei Szeretvásár (Siret) határátkelőnél óráról órára nő a Romániába igyekvő ukrajnai menekültek száma. A Monitorul de Suceava című helyi portálnak azt mondta egy férfi, hogy négy órája várakozik a határ ukrán oldalán, a gépkocsisor pedig a 40 kilométerre fekvő Csernovicig húzódik. Szeretvásárnál reggeltől több százan jöttek át Ukrajnából. Az emberek azt mondják: csak a gyerekeket, a ruhákat és a legszükségesebbeket hozzák és menekülnek, mindegy, hova, csak el a háború elől. Vasile Dîncu román védelmi miniszter azt mondta a napokban, hogy Románia több mint 500 ezer menekült fogadására képes, és országszerte több helyszínen alakítottak ki központokat és szállásokat az Ukrajnából érkezők fogadására.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro