Nem Európa szállította el a tengerből kisodródott halott csecsemőket – mondta.
Ha az Európai Unió még továbbmegy az Európai Parlament csütörtöki döntésénél, amelyben a testület Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel, Ankara megnyitja a határokat, és ezt az EU „tudja jól” – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban.
A nők elleni erőszakkal szemben folytatott küzdelem világnapja alkalmából a KADEM nőjogi civil szervezet rendezvényén felszólalva az államfő hozzátette: az ilyen „üres fenyegetésekből (...) sem én, sem a török nép nem ért”.
A jelenlévők felállva, fél percig tapsolták az államfő kijelentéseit.
Erdogan úgy vélte: Európa soha nem volt tekintettel az emberekre.
Miközben Ankara ellát 3-3,5 millió menekültet, Európa nem tartotta be az ígéreteit – hangoztatta.
Úgy fogalmazott: amikor 2015-ben „50 ezer migráns feszült a bolgár határnak Kapikulénél, Európa jajgatott”. Afrikában emberek milliói várnak megoldást, de az EU azzal foglalkozik, hogy Törökország csatlakozzon-e vagy sem a tagállamok sorához – mondta Erdogan. Azt állította, hogy Európa az afrikai helyzet javítása érdekében egyetlen lépést sem tett.
Az Európai Parlament csütörtöki állásfoglalására a képviselők szerint a július 15-i törökországi puccskísérletet követően bevezetett elnyomó intézkedések miatt volt szükség, mert ez a fellépés egyre inkább eltéríti Ankarát az Európa felé vezető útról. Az indítványt 479 igen szavazattal, 37 ellenében, 107 tartózkodás mellett fogadták el Strasbourgban. Az EP-döntés jogilag nem kötelező érvényű, de szakértők úgy vélik, hogy a döntés fokozza a nyomást a csatlakozási tárgyalások lebonyolításában illetékes uniós szervekre.
A menekültáradat visszafogásának érdekében március 18-án kötött EU-török megállapodásban Brüsszel az uniós csatlakozási folyamat felgyorsítását, schengeni vízummentességet, valamint több milliárd eurós támogatást helyezett kilátásba Ankarának, ennek egyik előfeltételéül azonban a vitatott török terrorellenes törvény enyhítését szabta. A török vezetés erre nem hajlandó, és többen azt vetik a szemére, hogy a jogszabályokat a politikai ellenzék és egyes újságírók elhallgattatására használja fel.
A török politikai közélet már Erdogant megelőzően
Binali Yildirim miniszterelnök arra kérte az EU-tagállamok vezetőit, hogy emeljék fel hangjukat az EP-állásfoglalás ellen. Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter azt mondta: „az EU megalázta magát, Törökországot ily módon nem tudja térdre kényszeríteni”. Ömer Celik török EU-ügyi miniszter úgy fogalmazott: „miközben azt kommunikálják, hogy Törökország mellett szolidaritást vállalnak, Európa sajnos rövidlátó vitába süllyed”.
Kemal Kilicdaroglu, a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke „súlyos szankcióként” értékelte az uniós lépést, amelynek „meglesz a folytatása”.
Törökország 1963 óta társult tagja az Európai Gazdasági Közösségnek, amelyből az Európai Közösség, majd az Európai Unió lett. 1995-ben vámunióra lépett az EU-val, amely 1999-ben hivatalosan elismerte Törökország csatlakozási kérelmét is. A csatlakozási tárgyalások 2005-ben kezdődtek meg, azóta az uniós joganyag 16 fejezetét sikerült megnyitni a 35-ből, bár ezek közül mindössze egyet tudtak lezárni – a tudományos és kutatási fejezetet.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.