Mindennel, mi szemnek ingere.
A Bulgakov Kávéházban megrendezett sajtótájékoztatón Buzogány Klára (a Filmtett főszerkesztője), Zágoni Bálint (főszervező) és Jakab-Benke Nándor (szerkesztő) mesélt arról, mire is várhatunk az október 5. és 9. közt zajló fesztiválon.
Mindenek felett filmeket nézhetünk, persze. Összesen 12 nagyjátékfilm, hét dokumentumfilm és közel félszáz animációs és kisjátékfilm szerepel a programban. Szóval lesz miből válogatni. (Aki már ezen a ponton szeretne elmerülni a részletekben, időpontokban, az kattintson IDE.)
Persze lesznek más események is. Közönségtalálkozók (eljön jó pár rendező, színész, alkotó, szóval nagy lesz a VIP-sűrűség), műhelyek, gyerekfoglalkozások,
Itt azonnal kiemeljük az október 7. és 9. között Kolozsváron sorra kerülő filmkritikaíró műhelyt. Mert filmkritikát írni nem könnyű dolog ám, minden látszat ellenére. Aki kérdezhet (a végén): bárki, aki valamilyen okból filmkritikaírásra vetemedik, vagy esetleg mások vetik oda koncként a feladat elé. Akik válaszolnak: Váró Kata Anna (egyetemi adjunktus), Pápai Zsolt (egyetemi adjunktus), valamint Kárpáti György (egyetemi adjunktus). Szóval csupa profi.
Más szatellitesemények is lesznek Kolozsváron: ismét idelátogatnak a Magyar Filmalap képviselői, Havas Ágnes vezérigazgató és Hegedűs Bálint forgatókönyv-fejlesztési igazgató, akik ezúttal a fiatal filmeseknek szóló Inkubátor programról fognak beszélni.
Aki pedig épp megunja a beülős programokat, elmehet egy „mozisétára” a Korzó Egyesülettel közösen szervezett tematikus városnézés keretében. Vagyis: sétálunk a belvárosban, és a szakavatott túravezetők időnként
egy-egy épület vagy helyszín kapcsán.
Hogy miért írtuk le az imént annyiszor, hogy Kolozsvár? Hát mert jó szokás szerint a Filmtettfeszt idén is 12 városban teszi tiszteletét: Kolozsváron kívül Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon. A korábbi évek gyakorlatához képest azért van két különbség. Az egyik: a már bejáratott helyszínek közül Nagybánya kiesik, viszont Szatmáron lesznek vetítések. A másik: A Filmtett Egyesület kezet rázott a Cinemobilul projekttel, vagyis egy Tudor Baciu nevű úriemberrel, aki falvakban szervez filmvetítéseket,
A mozgó projekt keretén belül idén Kalotaszentkirályra és Tordaszentlászlóra jutnak el a fesztes filmek.
Szokás szerint a kis és nagy gyerekekhez is szól a Filmtettfeszt. Számukra ezúttal két bájos klasszikust szemeltek ki a szervezők: Dargay Attila 1988-as Az erdő kapitánya, illetve Hernádi Tibor és Dargay Attila 1989-es Sárkány és papucs című dolgozatait. A fesztiválon bemutatásra kerülő többi animációt viszont nem ajánljuk a gyerekeknek, erősen korhatárosak.
Idén másodszor indul a Filmgalopp, a Filmtettfeszt versenyszekciója. 8 film áll majd rajthoz, és a szervezők egyelőre annyit árultak el, hogy jó értelemben vett „katyvasz” a versenyprogram, illetve, hogy a versenyfilmek szépen tükrözik, mitől is „erdélyi” az erdélyi film. És akkor a mindent eldöntő zsűri névsora: Hegedűs Bálint (forgatókönyvíró), Kárpáti György (egyetemi adjunktus) és Osváth Gábor (producer). Persze közönségdíj is lesz, ahol a nézők kezében a döntés. Bárki szavazhat, bármely vetítési helyszínen, Aradot kivéve, ahol a Filmtettfeszt technikai okokból kifolyólag október 13-án kezdődik.
Szokás szerint az
A Filmtett Egyesület 2012-ben azzal a szándékkal alapította a díjat, hogy évente egy-egy olyan filmes személyiséget tüntessen ki, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. Az idei Sárga Csikó Díj Patrovits Tamás animációsfilm-rendező, egyetemi tanár kapja. A szobrocska Szép Jankó Noémi keze munkáját dicséri.
És akkor még két esemény, amiről szólnunk kell. A fesztivál nyitófilmje Makk Károly Szerelem című opusza lesz. A filmet 45 éve, 1981-ben mutatták be. Annak idején Cannes-ban versenyzett az Arany Pálmáért, és elnyerte a zsűri nagydíját. A digitálisan felújított verzió idén visszatért Cannes-ba, és a rendező is vele ment, ráadásul ugyanabban a szmokingban, amit annak idején viselt. Ezt a felújított verziót láthatja a Filmtettfeszt közönsége Kolozsváron.
Az alternatív mozi kedvelőinek pedig alkalma lesz találkozni Igor és Ivan Buharov legújabb opuszával, Az itt élő lelkek nagy része cíművel, mégpedig egy alternatív helyszínen, az Insomnia Kávéházban.
És hogy még egy abszolút újdonsággal zárjuk a beszámolót: a Filmtettfeszt programja, idén először, telefonos alkalmazásról is elérhető. Az ember szépen fogja a telefonját, lekapja magának a FestivApp című alkalmazást, és attól a perctől kezdve pofonegyszerűen tud tájékozódni a 12 város összes helyszíne, rendezvénypontja között.
És akkor tessék csak nyugodtan tájékozódni, csemegézni, aztán meg moziba menni. Mert fesztivál lesz. Erdélyi. És magyar.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.