// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Erdélyieket is díjaztak Budapesten

// HIRDETÉS

Az emberi erőforrások minisztere március 15. alkalmából osztotta ki a szokásos állami kitüntetéseket.

Minden évben eljön a március 15-i nemzeti ünnep, és ilyenkor – szokás szerint – még a hivatalos állami rendezvények előtti napokban átadják az ún. művészeti középdíjakat: a Kiváló Művész-, az Érdemes Művész- és Babárkoszorú-díjakat, valamint különböző szakmai elismeréseket.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken a Pesti Vigadóban arról beszélt, hogy amikor eljön március 15., a magyar szabadság napja, első az érzelem: meghatottan emlékezni, csodálni az akkori magyarokat, hogy volt bennük bátorság és tehetség. Az ő eszményeik a szabadság, a béke, a közteherviselés és a jogegyenlőség voltak, és ezt a Magyarországot keressük a díjazottak teljesítményében, alkotásaiban. 

Az érzelem után viszont mindjárt az említett alkotóknak járó elismerések következnek. Átböngésztük a díjazottak listáját, kerestük rajta az erdélyi művészeket, írástudókat, és találtunk is (ha valaki fölött elsiklott a tekintetünk, előre is elnézést kérünk). Az erdélyi díjazottak tehát:

• Ferenczes István József Attila-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a csíkszeredai Székelyföld folyóirat egykori főszerkesztője Magyarország Babérkoszorúja díjat kapott;

• Gálfalvi György szerkesztőt, esszéírót József Attila-díjjal tüntették ki;

• Elekes Botond a kulturális nemzetpolitika kidolgozásáért részesült Bánffy Miklós-díjban.

A díjazottak teljes listáját elolvashatják az alábbi linken.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro