// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Erdélyi színművész is esélyes idén a Kaszás Attila-díjra

// HIRDETÉS

Hetedik alkalommal adják át idén a Kaszás Attila-díjat. A három jelölt között van az erdélyi Nagy Alfréd is, szavazni már lehet online.

Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja Pogány Judittal (Örkény István Színház) és Schneider Zoltánnal (Radnóti Miklós Színház) „mérkőzik meg” a díjért és a közönség szavazataiért, hiszen így dől el, hogy ki veheti át szeptember 8-án az elismerést. A www.kaszasattiladij.hu oldalon már lehet szavazni, május 12-től pedig telefonon és sms-ben is várják a voksokat, egészen június 12-ig.

– Az eredeti elképzelés az volt, hogy olyan díjat alapítsunk, amelyről a színészek dönthetnek, és nem a politika – így idézte fel a Mozaik Művészegyesülettel közösen 2008-ban alapított elismerés „születésének” körülményeit Pokorni Zoltán, Budapest XII. kerületének polgármestere. A díjra a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták. A nomináltak a második szakaszban önmaguk közül, titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt. Pokorni Zoltán kiemelte: a színházak érdeklődése megnőtt a díj iránt, idén már 38 nevezés érkezett. A szavazási eljárást három éve változtatták meg, így az utolsó körben a három jelölt közül a közönség választhatja ki, hogy ki kapja az elismerést. A jelölteket bemutató folyamat júniusig tart. A közmédia televíziós csatornáin 4 perces kisfilmeket sugároz róluk egy hónapon keresztül, és a kulturális műsorokban is teret ad az eseménynek. A Heti Válasz, a Magyar Nemzet és a kultura.hu is bemutatja a jelölteket.

A díjat (amellyel 500 ezer forintos pénzjutalom is jár) 2008-ban Szarvas József, 2009-ben Nemes Levente, 2010-ben Mátray László, 2011-ben Mucsi Zoltán, 2012-ben Bányai Kelemen Barna, 2013-ban pedig Borovics Tamás vehette át.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro