Orbán Lajos és Kemény János báró „kameraszeme” előtt megmozdult a szerkesztetlen múlt.
Az idei Filmtettfeszt talán legizgalmasabb kísérőrendezvényére került sor szombat délután a Sapientia EMTE kolozsvári épületének aulájában és környékén. A szervezők két erdélyi amatőr filmes – egy polgár, Orbán Lajos, és egy arisztokrata, Kemény János báró – munkáit tárták a közönség elé, ilyen formában első alkalommal.
A dupla rendezvény első „fejezete”
A Látható Kolozsvár című fotókiállítást már láthatta a nagyérdemű, be is számoltunk róla. A nóvumot az Orbán Lajos által készített amatőr filmek levetítése jelentette Kónya Eszter értő zongorajátékának kíséretében. Amint Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum alapítója elmondta: ez egy nagy fogás, hiszen ugyancsak kevés erdélyi privát filmet ismer a szakma a két világháború közötti időszakból.
Kónya Eszter épp a produkcióra készül, a mozizongorista szerepében
És amit láttunk, az lenyűgöző volt. Elsősorban azért, mert kicsit visszaröpítette a közönséget a film hőskorába, amikor a nézők még azon tudtak csodálkozni, hogy megmozdul a vásznon a vonat, vagy épp megjelenik a szomszéd. Bizsergető érzés volt hallani, amikor a közönség soraiból valaki megszólalt, hogy ni, a hattyúk (a sétatéri tavon, természetesen), vagy ni, az öreg. Valaki felismert a képen valakit. Ilyen ma már ritkán történik meg. A másik kedves dolog (az amatőr filmek és home videók sajátossága), hogy a képsorok nem valamilyen koncepciós rendezőelv szerint sorakoznak. A filmes nem hetedik művészetet akart csinálni. Egyrészt próbálgatta a számára legalábbis új technikát, másrészt meg akarta örökíteni a családot, barátokat, a környezetet, amelyben élt. És tényleg
melynek ajtaján már ott van az Ursus sörreklám (1930-as évek, ugye). Meg az is konkrétan látható (mert egyébként enyhén szólva hihetetlen lenne), hogy az Erdélyi Kárpát-Egyesület által akkoriban szervezett fényképező-tanfolyamon annyian vettek részt, hogy abból ma hat workshop is kitelne. Továbbá igazán vonzó, fürdőruhás személyek (jó, nők és férfiak) illegetik magukat a kolozsi fürdőben.
És a Kolozsvár főterén tűzifát daraboló cirkulás (körfűrészes), fejszés melósok. (Nézzék csak a sétapálcás úriembert, aki odasétál és megveregeti az egyik munkás vállát a pálcával. Meg a háttérben a főtéri kertet gondozó alakot. Meg a római anyafarkast, persze.) És mennyi minden még. Ezek a filmek tényleg kincset érnek.
Havas Ágnes (középen), Blos-Jáni Melinda és Zágoni Balázs moderátor
A vetítés utáni beszélgetésen pedig Havas Ágnestől (a Magyar Filmalap vezetője) és Blos-Jáni Melindától többek közt azt is megtudtuk, hogy a klasszikus magyar filmeket előbb-utóbb Kolozsváron is meg lehet majd nézni, egy filmmúzeum (cinematheque) program keretében.
A rendezvény második fejezetének főszereplője
Tudjuk, nem csak filmes volt ő: elsősorban igazi erdélyi arisztokrata, a marosvécsi kastély ura, író, mecénás, az Erdélyi Helikon munkaközösségének „atyja”, a kolozsvári magyar színház igazgatója (és megmentője), a marosvásárhelyi Székely színház alapítója, a kommunista diktatúra idején mészégető, majd szerkesztő. Szóval, „all-round sportsman”, ahogy egy igazi arisztokratához illik.
Az időnként bekiabáló közönség
Ezúttal a báró úr privát filmjeit nézhette meg a közönség. Sajnos nem „eredetiben” – ugyanis az előzetes információk szerint a kalandos módon, egy párizsi kukás autó „szájából” kimentett filmtekercsek időközben ismét elvesztek –, hanem amolyan film-a-filmben módjára, Czigány Zoltán 1992-es dokumentumfilmjébe ágyazva. Az arisztokrata „home videókat” a Kemény János báró leszármazottai, rokonai, kutató kommentálják. Itt is ugyanaz a helyzet, mint Orbán Lajos esetében: a képek a családot, gyerekeket, állatokat és trófeákat (a báró úr nagy vadász is volt), és persze a helikoni írókat örökítik meg. Van annak egy érdekes bukéja,
a háttérben (vagy fordítva) pedig gróf Bánffy Miklós magyaráz valamit. Meg annak is, ahogy Teleki Gemma grófnő a kilencvenes évek elején, egy marosvásárhelyi pincelakásban nézi a filmet, és egy adott ponton megjegyzi: Nem olyan érdekes ez a film.
Szebeni Zsuzsa és Nagy Kemény Géza
A vetítés után Nagy Kemény Géza, a báró unokája és Szebeni Zsuzsa színháztörténész beszélt Kemény János báró filmes és színházi munkásságáról. A bomba ekkor robbant: kiderült, hogy az elveszettnek hitt Kemény-filmek tulajdonképpen nem is vesztek el: a Petőfi Irodalmi Múzeumban vannak, köszönik szépen, jól, a körülményekhez képest legalábbis. Ennél jobb hírrel nem is zárulhatott volna ez a „privát” filmvetítés.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.