Mivel a felvetések nagy része bekerült az Európa Tanács jelentésébe.
Sikerként értékeli tevékenységét az a négy erdélyi magyar civil szervezet, amely árnyékjelentést nyújtott be az Európa Tanács (ET) nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottságához. Az ET szerdán hozta nyilvánosságra Romániáról szóló jelentését, amely több fontos kisebbségvédelmi kérdésben elmarasztalja az országot.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) és a Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért (Advocacy Group for Freedom of Identity – AGFI) közösen, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) pedig a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) együttműködve nyújtott be árnyékjelentést az ET kisebbségvédelmi szerveihez 2017-ben, majd a tavalyi év folyamán közösen találkoztak az ET tanácsadói bizottságának tagjaival.
A négy szervezet pénteki közös közleménye szerint a közösen megfogalmazott jelentésekben bemutatott jogesetek, kisebbségvédelmi esetek, jogsértések, diszkriminációellenes jogesetek majdnem
és a Romániának megfogalmazott ajánlások között is számos civilek által képviselt kisebbségi ügy szerepel.
Úgy értékelik, hogy a jelenlegi, negyedik monitorozási ciklus jelentése óriási áttörést hozott az
előző szakértői jelentésekhez képest, hiszen a keretegyezmény ratifikálása utáni jelentésekből majdnem teljesen eltűntek a romániai magyar közösséget érintő jogsértések.
„Ennek okai többrétűek. Egyrészt, eddig civil szervezetek nem adtak le árnyékjelentéseket, másrészt pedig az elmúlt húsz év kisebbségi politizálása nem tekintette prioritásnak, a nemzetközi egyezmények szakértőinek megfelelő tájékoztatását és így az ország hivatalos álláspontja dominálta ezeket a fórumokat”
– írják.
Szerintük a most megjelent, Románia kisebbségpolitikáját erőteljesen kritizáló jelentés
és remélik, hogy ez az eredmény ösztönzően hat majd más, erdélyi magyar civil szervezetekre is, bizonyítva, hogy kitartó és szakszerű munkával komoly eredményeket lehet elérni a nemzetközi fórumok rendelkezésre álló monitoring eljárásaiban.
A civilek hangsúlyozzák, hogy a jelentés több olyan kérdést is kiemelten tárgyal, amelyekkel korábban nem foglalkoztak és amelyek az árnyékjelentések révén került a bizottság érdeklődési körébe. Ilyenek például a közigazgatási intézményeken belüli anyanyelvhasználat, a kisebbségi nyelven zajló oktatás, a kétnyelvű utcanévtáblák, a MOGYE-ügy, a Cemo diszkriminációellenes ügyei, a kolozsvári városnévtáblák kapcsán indított perek, a történelem-tankönyvek egyoldalúsága és a nemzeti és vallási kisebbségek történelmének és kultúrájának mellőzése, a differenciált román érettségi vizsga hiánya.
Mindennek a jelentősége óriási, mivel segít lebontani azt a hamis képet, ami Romániáról kialakult a kisebbségvédelem területén, egyben hasznos hivatkozási alapot képez a jogvédők számára a kisebbségvédelmi ügyek során – állapítja meg a Cemo, az AGFI, az EMNT és az SZNT.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.