// 2026. június 11., csütörtök // Barnabás

Erdély-erdő 3.0

// HIRDETÉS

Így hívják azt a tízhektáros erdőkezdeményt, amelyet a hétvégén többszáz önkéntes ültetett. Mert ez a harmadik ilyen.

Több mint tízezer facsemetét, kőrist, csert, fenyőt, juhart és akácot ültetett szombaton legalább hat-hétszáz önkéntes a Beszterce megyei Mezőszentmihály közelében. Azért kapta ez a terület az Erdély 3.0 nevet, mert az elmúlt két évben már beültettek tíz-tíz hektárt Budatelke, illetve Szénásbudatelke közelében.

A faültetés maga alig két órán át zajlott, a körbekerített és felszántott tizenegy hektár gyorsabban elfogyott, mint az ültetnivaló csemete még úgy is, hogy a csoportvezetőktől azt az utasítást kaptuk, hogy egymástól mindössze egy méterre ültessük őket. Gyakorlatilag hosszabb ideig tartott az odaút és visszaút Kolozsvárról vagy az ültetés utáni ebéd és koncert.

Az akcióra 1504 önkéntes iratkozott fel, több mint 500-an az első órában - jelentette be helyben Alin Uhlmann-Useriu főszervező, a Tăşuleasa Social Egyesület elnöke. Azt már csak ők tudják, pontosan hány karszalagot osztottak ki a helyszínen.

Azért mehetett az egész ilyen flottul, mert a szervező Tăşuleasa Social Egyesület és a helyiek jó sokat dolgoztak az előkészítésen:

  • meggyőzni a polgármestert, hogy adjon területet,
  • megszavaztatni az önkormányzattal a terület átminősítését legelőből erdővé,
  • egyeztetni az erdészekkel, hogy az ottani talajra milyen facsemetéket érdemes ültetni,
  • megvásárolni a csemetéket,
  • felszántani és bekeríteni a területet, hogy a juhok ne rágják szét a csemetéket, amikor azok kizöldülnek,
  • megszervezni, megfőzni, kiszállítani és szétosztani többszáz adag meleg ételt.

Az alig két órányi önkéntes munkáért nemcsak ebédet, hanem koncertet is kaptunk: a Jazzybirds játszott az elképesztő szélben, amelynek erejét ebéd közben jobban éreztük, mint ásás és ültetés közben a domboldalon.

">Erdély-erdő 3.0

Faültetők söprik be a megérdemelt jutalmukat, a Jazzybirds koncertjét Mezőszentmihály közelében.

Tíz parcellára osztották a területet, a csemetéket, az önkénteseket, a kapákat és az erdészeket.

Ültetés fajra, nemre és életkorra való tekintet nélkül

A Jazzybirds a búcsúszámokat játszó zenészeknek tapsol, fejük felett, a kopasznak tűnő domboldalon van az erdőkezdemény egy része, a domb tetején lévő egysávos úton pedig a több mint tíz busz, amely már a hazaútra sorakozott fel.

A szervezők összesítése szerint 21 megyéből, 79 településről érkeztek az önkéntesek. Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Besztercéről buszok hozták őket, és legalább egy tucatnyi személyautó is parkolt a völgyben, ahova igazi faültető fesztiválhangulat költözött egy fél napra. Reméljük, fölébe egy erdő költözik. Tíz év múlva meglátjuk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac
Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve
Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Heten lettek rosszul egy családi összejövetel után
Székelyhon

Heten lettek rosszul egy családi összejövetel után

Négy gyermek és három felnőtt lett rosszul egy összejövetelen a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegségen vasárnap este. A mentőegységek valamennyiüket csíkszeredai kórházba szállították.

// még több főtér.ro