// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Ennyien támogatták Magyarországon az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést

// HIRDETÉS

Sikertörténetnek tűnik a dolog, már ami az összegyűlt aláírások számát illeti, de azért még nem lehet hátradőlni.

Magyarországon több mint félmillióan támogatták a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést (Minority SafePack), amelynek aláírási határideje április 3-án jár le – mondta a Rákóczi Szövetség főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Csáky Csongor közölte: azt gondolják, ez egy sikertörténet, hiszen mind az online, mind a papíralapú aláírások száma szépen növekedett az elmúlt napokban is.

Hozzátette: úgy becsülik, a magyarországi aláírások száma 550-600 ezer lesz majd, az európai össz-aláírásszám elérheti az 1,2 milliót.

Ez azt jelenti – folytatta a főtitkár – hogy kellő tartalék lesz az aláírásokban, amikor a nemzeti hatóságok ellenőrzik azok hitelességét. A számokból az látszik, hogy az egymillió szükséges aláírás biztosan meglesz – jelentette ki. Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke még csütörtökön jelentette be, hogy az egymillió aláírás már összegyűlt.

Csáky Csongor jelezte: az Európai Unióban 50 millió embert érint a kérdés, és köztük van legalább kétmillió határon túli magyar. Jelen pillanatban az EU nem garantálja ezeknek a kisebbségek a nyelvi, kulturális megmaradását, és abban bíznak, hogy ezzel a kezdeményezéssel hosszú távú garanciákat kaphatnak a határon túli magyarok is – fogalmazott.

Tárnok Balázs, a Rákóczi Szövetség jogi szakértője a műsorban ismertette: a kezdeményezést elektronikus úton a www.jogaink.hu oldalon lehet támogatni, papíralapon pedig valamennyi postán, még április 3-án is.

Közölte: biztos, hogy az Európai Bizottság napirendjére kerül az ügy, ami eddig az őshonos nemzeti közösségek esetében nem fordult elő,

A nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezés (Minority SafePack) 2017 májusában a FUEN 15. kongresszusán indult el.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.