// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Ennyibe kerül, hogy a NATO gépei folyamatosan köröznek Románia légterében

// HIRDETÉS

Óránként akár több tízezer dollárt is elégethet egyetlen repülő.

Közismert, hogy a háborúhoz szükséges három legalapvetőbb dolog a pénz, a pénz és a pénz, és ez ismét csak beigazolódott, hiszen a NATO-tagállamoknak csak az hatalmas összegekbe kerül naponta, hogy a háború sújtotta Ukrajnával szomszédos Romániában a katonai szövetség vadászgépei légi járőrözést folytassanak, a tankergépek utántöltsék őket, a felderítő repülők pedig adatokat szerezzenek.

Romániában jelenleg a román légierő 17 F-16A/B Fighting Falconja, az amerikai légierő 8 F-16 Fighting Falconja, négy F-A Super Hornetje, két F-35-öse, az olasz légierő nyolc, a német légierő hat és a brit légierő négy Eurofighter Typhhonja járőrözik rotációs alapon a légtérben.

És az üzemeltetésük nem kerül kevés pénzbe.

Egy F-16-os esetében egy repülési óra 8278 dollárba kerül –

és ez még olcsó a többiekhez képest.

Egy F-A-18-as esetében ugyanis ez az összeg már 12 605, az F-35-ös esetében 28 455, az Eurofighter esetében pedig 22 000 dollárt kóstál, hogy egy órát a levegőben töltsön.

Mellettük pedig ott keringenek a vadászgépek légi utántöltését szolgáló tankergépek is, szinte a nap 24 órájában.

Az amerikai Boeing Stratotankerek különböző változatai esetében egyetlen levegőben töltött óra 11 000 dollárba kerül, míg a brit légierő Airbus KC.Mk 2-ese esetében 13 000 dollárba.

Emellett a felderítést sem lehet elhanyagolni, nem csupán Románia, hanem Ukrajna területét is folyamatosan pásztázzák – egy erre alkalmas Boeing E-3 Sentry AWACS egyetlen repülési órája 39 587 dollárba kerül.

Egy E-8-as felderítő gép esetében sem sokkal kisebb az összeg: 35 000 dollár.

Egy MQ-9 Reaper drón működtetése már valamivel olcsóbb: 3624 dollár, míg egy Northrop Grumman RQ-4A Global Hawk egy órányi működtetéséhez 9089 dollárt kell fizetnie az amerikai hadseregnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé
Főtér

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.