Mintegy 1200 euró bírságot fizetett zsebből a sebességmániás román sofőr, mégis lefoglalták a Lexusát Franciaországban. Népvándorlás kori lovas harcos sírjára bukkantak a temesvári nyugati körgyűrű építési területén.
Megszavazta kedden a parlament a PSD, az AUR és a PACE - Románia által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt. A kabinet bukásához 233 szavazatra volt szükség, de ennél jóval több, 281 voks gyűlt össze az Ilie Bolojan vezette kormány menesztése mellett. Az ülésen jelen volt az RMDSZ is, de a képviselői és szenátorai tartózkodtak a szavazástól.
Az kormányválság már régóta érlelődött, a PSD végül április 20-án vonta meg a bizalmat a deficitcsökkentő intézkedések miatt népszerűtlenné vált Ilie Bolojantól, aki a szociáldemokraták szerint képtelen volt az együttműködésre.
Jelen helyzetben csak a kormány bukása biztos, és az, hogy újabb történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank 5,2180 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 1,82 banis (0,35 százalékos) emelkedést jelent a hétfői 5,1998 lejhez képest.
A kormánybuktatás után ügyvivő kabinet és bizonytalan politikai alkuk időszaka várhat Romániára. Az Ilie Bolojan vezette kormány ügyvivő üzemmódba vált, és korlátozott hatáskörrel, a folyó ügyek adminisztrálásával foglalkozik az új kabinet beiktatásáig. Most minden szem a Cotroceni-palotára szegeződik, ahol Nicușor Dan államfő konzultációra hívja a pártokat az új miniszterelnök-jelölt személyéről. Innentől minden a tárgyalások sikerén múlik, hiszen a kijelölt kormányfőnek parlamenti többséget kell gyűjtenie a kormányprogram és az új kabinet elfogadtatásához.
A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy jelenleg nem látszik egyértelmű többség a törvényhozásban. Bár a PSD és az AUR együtt szavazta meg a bizalmatlansági indítványt, mindkét párt fogadkozott, hogy nem kívánnak közösen kormányozni. Ezzel párhuzamosan az Európa-párti koalíció tagjai gyors pozícióváltásra kényszerülnek, miközben az egymással való viszonyuk továbbra is feszült.
A most szétrobbantott Európa-párti koalíció eredetileg a széles körű összefogás és a választások után a stabilitás, a reformok és a nyugati irányvonal tartásának ígéretével indult, és úgy végződött, ahogy arra a korábbi tapasztalatok alapján számítani lehetett: a négypárti koalíció nagy pártjainak feloldhatatlan konfliktusaival és a kabinet bukásával. Az RMDSZ, mint ahogy eddig is, tojáshéjon próbált egyensúlyozni, mozgásteréből fakadóan nem volt képes érdemben befolyásolni a folyamatokat.
Amennyiben a parlament 60 napon belül 2 kormányváltozatot is elutasít, a törvények értelmében előrehozott választásokat írhatnak ki. Az ellenzéki AUR már jelezte, hogy saját miniszterelnök-jelöltet állíthat, felmerült Călin Georgescu neve is, ami még tovább élezheti a hazai közéletet, ami az instabil nemzetközi politikai és gazdasági helyzet árnyékában komor közeljövőt ígér.
Otthon érezte magát az a román sofőr, aki 159 km/órával száguldozott a franciaországi megyei utakon. Bár a férfi egy Kolozs megyei nettó átlagbérnek megfelelő helyszíni bírságot fizetett ki, nem tudta meglágyítani a hatóságok szívét, így luxusautóját tréler vitte el, a jogosítványát pedig azonnal bevonták.
A flúgos futam Deux-Sèvres régióban zajlott, Nanteuil közelében, az RD 948-as jelzésű megyei úton, ahol a melle-i motoros járőrök kikerekedett szemekkel figyelték, amint az érintett útszakaszon, ahol 80 km/óra a megengedett legnagyobb sebesség, a román sofőr nem kevesebb mint 159 km/órával repesztett. A technikai hibahatár alkalmazása után a hatóságok hivatalosan 151 km/órás sebességet rögzítettek, ami majdnem a kétszerese a törvényes határértéknek.
Miután félreállították, a belga hatóságok által kiállított jogosítvánnyal rendelkező férfi rögtön szembesült a francia közlekedési törvény szigorával, amely különösen keményen bünteti az 50 km/órát meghaladó sebességtúllépést. A La Nouvelle République beszámolója szerint a sofőrnek 1150 euró letétet, azaz a végleges bírság fedezetéül szolgáló garanciát kellett fizetnie. A román állampolgár az összeget azonnal kicsengette, vélhetően abban bízva, hogy ezzel megússza a a legrosszabbat.
Rosszul kalkulált, mivel a hatóságok maximális szigort alkalmazva a helyszínen bevonták a jogosítványát és megtiltották számára a vezetést francia területen. A Lexusát lefoglalát, a luxusautót tréleren szállították el. A kocsi legalább 7 napig egy őrzött telephelyen marad, a tárolási költségeket pedig szintén a sofőrnek kell állnia. A férfi most a prefektus és később a bíróság döntésére vár, amely meghosszabbíthatja a vezetéstől való eltiltást és növelheti a bírság összegét. Romániában olcsóbban megúszta volna.
Rendkívüli régészeti lelettől hangos a bánsági sajtó, amely arról tudósít, hogy a leendő temesvári nyugati körgyűrű nyomvonalán zajló feltárások során a régészek egy 6-7. században élt lovaskatona maradványaira találtak, akit a hátasával együtt temettek el. A sírból több arany-, ezüst- és bronztárgy is előkerült.
A temesvári regionális út- és hídépítési igazgatóság tájékoztatása szerint a leletegyüttes a Krisztus utáni 6–7. századból származik, és az akkori Közép- és Kelet-Európában jelen lévő lovas nomád néphez, az avarokhoz köthető.
A lovas és a ló közös eltemetése, valamint a nemesfém kiegészítők jelenléte egyértelműen utalnak az elhunyt magas társadalmi rangjára. A régészeti munkálatokat a Szatmárnémeti Megyei Múzeum szakemberei végzik a területen. A leletmentés helyszínéül szolgáló nyugati elkerülő út Temesvár mellett Szakálháza (Săcălaz) és Újszentmihály (Sânmihaiu Român) közigazgatási területét is érinti.
A beruházás nemcsak régészeti szempontból, hanem mérnöki léptékeit tekintve is jelentős. A tervezett útvonalon 4 csomópontot, valamint 10 hidat és felüljárót alakítanak ki. A nagyszabású infrastrukturális fejlesztés áfa nélkül 1,41 milliárd lejbe kerül, a finanszírozást pedig a 2021–2027-es Szállítási Program forrásaiból biztosítják.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...