A brüsszeli bürokraták leseperték az asztalról a kezdeményezést és a több mint 1,1 millió támogató aláírást.
Az Európai Bizottság nem fog jogalkotási folyamatot indítani az európai nemzeti kisebbségek védelmében a Minority SafePack alapján – jelentette be pénteken sajtóközleményben az EB.
A nemzeti és a nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítását célzó kezdeményezést azért utasította el az EB, mivel úgy gondolja, hogy az Unió szintjént már meglevő szabályozások elégségesek a nemzeti kisebbségek védelmére.
– olvasható az EB közleményében.
A Minority SafePack elutasítása kapcsán Věra Jourová, az értékekért és az átláthatóságért felelős EB-alelnök úgy gondolta, hogy az alábbi nyilatkozattal csökkenti a kezdeményezés támogatóinak csalódottságát:
Az EB közleménye ezek után még azt is hozzáteszi, hogy:
Az Európai Bizottság annak ellenére utasítja el a kezdeményezést, hogy december közepén az Európai Parlament nagy többséggel támogatta, hogy cselekvésre szólítsák fel az EB-t: tegyen jogszabályjavaslatokat a nemzeti kisebbségek és nyelvek védelmében.
A Minority SafePack egy európai polgári kezdeményezés, amelyet 2013-ban indítottak EU-s nemzeti kisebbéségi szervezetek. Az Európai Bizottság még abban az évben elutasította a kezdeményezést arra hivatkozva, hogy a kisebbségügyi szabályozás tagállami hatáskörbe tartozik. A FUEN az Európai Bírósághoz fordult, amely 2017-ben igazat adott neki. Az EB-nek ezután már muszáj volt iktatnia a kezdeményezést.
A Minority SafePack támogatására sikerült összegyűjteni legalább hét EU-tagállamban a minimálisan szükséges számú aláírást.
Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője csalódottságát fejezte ki pénteken az elutasítás miatt. Vincze – aki a Minority SafePack-et támogató Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke is, azt írja: döntésével a Bizottság hátat fordított az őshonos kisebbségeknek, az aláíró polgároknak, a nagy többséggel támogató határozatot elfogadó Európai Parlamentnek, több támogató nemzeti kormánynak és régiónak.
– nyilatkozta Vincze Lóránt az RMDSZ közleménye szerint.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.