// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Ennyi katonát küldünk külföldre harcolni

// HIRDETÉS

Afganisztán miatt többet, mint tervezték. Belügyisből viszont még többet.

Románia több katonát küld jövőre külföldi szolgálatra, a nemzetközi missziókban résztvevő belügyi alakulatok létszáma ugyanakkor csökken - közölte a román elnöki hivatal a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülése után.

A jövő évben 1181 román katona vállal szerepet a külföldi békemissziókban, 158-cal több, mint idén. A román belügyminisztérium ugyanakkor 1530 rendőrrel és csendőrrel fog részt venni a NATO, Európai Unió, EBESZ és ENSZ égisze alatt szervezett missziókban: ez 91-gyel marad el az idei létszámtól.

Afganisztán miatt

Bukarest azt tervezte, hogy jövőre már csak kétszáz katonája marad Afganisztánban, akik az afgán hadsereg kiképzésében segédkeznek. Miután azonban októberben az Egyesült Államok bejelentette, elhalasztja csapatai kivonását, Románia is vállalta, hogy több katonával vesz részt az afganisztáni küldetésben.

A CSAT csütörtöki ülésén elfogadta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 2015-2019-ös időszakra szóló stratégiáját, és ütemtervet készített azoknak a törvénymódosításoknak az elfogadására, amelyek a terrorelhárítás hatékonyságának növelését, az új típusú fenyegetések megelőzését szolgálják. A védelmi tanács a nemzetbiztonsági intézmények 

jövő évi költségvetési tervezetét is jóváhagyta.

A Cioloș-kormány 2016-ban több mint 50 százalékkal, 11,2 milliárd lejre, vagyis a várható GDP mintegy 1,5 százalékára növeli a védelmi minisztérium költségvetését. Klaus Johannis államfő idén januárban megállapodott a kormányzó és ellenzéki pártokkal, hogy Románia 2017-től kezdődően legalább tíz éven keresztül a hazai össztermék (GDP) legkevesebb 2 százalékát fordítja védelmi kiadásokra, függetlenül attól, ki lesz kormányon.

Románia az utóbbi két évtizedben aktív résztvevője volt a nemzetközi katonai műveleteknek Afganisztánban, Irakban, és a Nyugat-Balkánon. Ez idő alatt 26 román katona vesztette életét külföldön, elsősorban az afganisztáni ISAF keretében vállalt feladatok teljesítése közben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro