// 2025. október 22., szerda // Elod

Engedély nélkül dübörög a Sajtkoffer

// HIRDETÉS

Beindította a Holzindustrie Schweighofer a rétyi üzemét, bár még nem is kérte az ehhez szükséges környezetvédelmi engedélyt.

Nemrég készült fotók tanúsága szerint üzemelni kezdett az osztrák tulajdonú Holzindustrie Schweighofer rétyi fafeldolgozó üzeme – írja az Átlátszó Erdély. A fafeldolgozás termékei, halmokban állnak az üzem udvarán a kérgüktől lecsupaszított fenyőfarönkök, méretre vágott deszkák és a fűrészkorpa.

Mindez úgy, hogy a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal azt válaszolta a Neuer Weg adatigénylésére, hogy a Schweighofer nem hogy nem kapott, de még nem is kért környezetvédelmi engedélyt. Ami nélkül nem működhet törvényesen.

A fafeldolgozó üzemtől külön engedélyeztetik a telep területén felépített hőerőművet, amelynek engedélyeztetési folyamatát beindították, május 18-án rendeznek erről közmeghallgatást Rétyen.

A rétyi üzem körül nem ez az első törvényszegés, építésekor már sikerült megszegnie az archeológiai munkálatokra és az építkezések engedélyeztetésére vonatkozó törvényeket –írja az Átlátszó Erdély.

A helyi civil tiltakozás mellett a rétyi fűrészütem beindítását a bukaresti BankWatch Románia és a fogarasi Neuer Weg szervezetek bírósági eljárások sorozatával próbálják megakadályozni. 2015. április 29-én ehhez a jogi eljáráshoz csatlakozott a beruházást ellenző szervezetek oldalán a romániai erdő- és legelőtulajdonosok szövetsége, a Nostra Silva.

A rétyi a Holzindustrie Schweighofer ötödik romániai üzeme. Az osztrák cégnek Erdélyben Kománfalván és Szászsebesen, Moldvában pedig Rădăuți (Radóc) és Siret (Szeret) településeken van még fafeldolgozó üzeme.

A Schweighofer hatalmas faétvágya egyébként, amellyel illegálisan kivágott fát is előszeretettel elfogyaszt, megütötte a németországi mainstream sajtó ingerküszöbét is. A Der Spiegel terjedelmes cikkben részletesen ismerteti a romániai Green Agent és az amerikai EIA egy-egy videóját, amelyben a környezetvédők a fafeldolgozó törvénytelen működését rögzítik.

A képet 2015. április 29-én készítette Toró Attila a rétyi üzemnél. További fotók a beindult üzemről és részletek a törvénytelen működésről az alábbi linken.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás
Krónika

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Az internet kedvencei: Erdély 10 legfelkapottabb turisztikai célpontja
Krónika

Az internet kedvencei: Erdély 10 legfelkapottabb turisztikai célpontja

Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap