Feljelentést tesznek az ügyben.
Feljelentést tesz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezete amiatt, hogy állításuk szerint Körösfő helyi önkormányzati testülete törvénytelenül alakult meg.
A párt keddi közleménye szerint Soós Sándor megyei elnök és Mihály Ágnes, a körösfői EMNP-szervezet elnöke hétfőn sajtótájékoztatón elmondták: a Néppárt négy képviselője nem vett részt a helyi tanács alakuló ülésén tiltakozásképpen amiatt, hogy az RMDSZ nem kívánt tárgyalni javaslatukról, hogy a község önkormányzatában lépjenek koalícióra.
A körösfői tanács úgy alakult meg hétfőn, hogy a Néppárt bojkottja miatt nem volt jelen a tanácsosok kétharmada, ez pedig törvénytelen – mondták. Körösfőn az RMDSZ-nek öt, az EMNP-nek négy tanácsosa van, a PSD és a PNL egy-egy képviselővel van jelen a testületben.
Az EMNP tanácsosai azért bojkottálták az önkormányzati testület alakuló ülését, mivel az RMDSZ elzárkózott együttműködési javaslatuktól. Az RMDSZ-es körösfői tanácsosok arra hivatkoztak, hogy a megyei vezetés nem támogatná az együttműködést, viszont Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke azt válaszolta Soós megkeresésére, hogy a helyieknek kell dönteniük az ügyben.
Soós Sándor szerint a Néppárt azt szerette volna, hogy a helyi tanácsok megalakulása során minél több településen magyar alpolgármester legyen és erős, koalíciós magyar frakció alakuljon. Ám Csoma Botond „félvállról vette” a megkeresésüket, az RMDSZ pedig inkább a román pártokkal működik együtt – mondta.
„Már előre jeleztük: amennyiben az Szövetség képviselői nem hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni, úgy a magyar képviselet maximalizásáért kényszerítő- és figyelemfelkeltő lépéseket kell tegyünk. Ilyen volt képviselőink körösfői távolmaradása is, ám úgy tűnik, az RMDSZ nem fél – politikai érdekeinek védelmében – a törvénytelenség útjára lépni. Mivel nem maradt más eszközünk a kialakult helyzet tisztázására, a törvénytelen alakulóülés miatt feljelentést teszünk, és felszólítjuk Csoma Botondot, hogy adjon magyarázatot és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Kolozs megyei magyar–magyar együttműködés megvalósulhasson” – mondta a Néppárt Kolozs megyei elnöke.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!