Pedig már az év eleje óta haza kellett volna szállítaniuk.
Bár már hónapok óta haza kellett volna szállítani, még mindig Kínában raboskodik az a Kolozsvárról a távol-keleti országba költözött tanár, Marius Balo, akit még négy évvel ezelőtt ítéltek nyolc év szabadságvesztésre csalás miatt. Mint azt még az év elején megírtuk, a romániai hatóságok is rábólintottak, hogy hazaszállítható, hogy egy romániai börtönben töltse le a büntetése hátra lévő részét, majd januárban a kínai illetékesek is belementek a hazaszállításába. Csakhogy Kína februárban lefagyott a koronavírus-járvány miatt, bezárt az összes illetékes hivatal – többek között az a börtönbeli bizottság sem ült össze a tervezett időpontban, amelynek a végső szót kellett volna kimondania a kiadatásról. Ez még érthető – csakhogy azóta Kínában is újraindult az élet, és már Románia is túl van a teljes lezáráson. Ehhez képest semmi sem történt. Balo ügyvédje azt mondja: hiába bombázta az illetékes román intézményeket mindenféle beadványokkal, senki sem válaszolt érdemben. És természetesen nem is intézkedtek. A jogi képviselő szerint a román állam magára hagyta az ország egyik állampolgárát. Mint elmondta, hónapok óta senki sem tud semmit róla, egyetlen élő rokona, Kolozsváron élő nagybátyja is hónapokkal ezelőtt beszélt vele utoljára. A román hatóságok utoljára júliusban reagáltak, de abban sem volt köszönet: az Interpol romániai képviselete csak annyit írt, hogy a járványhelyzet miatt fogalmuk sincs, mikor szállítható haza Balo. De azért azt állítják: kapcsolatban vannak a kínai hatóságokkal. Az igazságügyi tárca viszont csak annyit írt az ügyvédnek: érdeklődjön az Interpolnál. A 38 éves Marius Balo egy pekingi oktatási intézmény alkalmazottjaként 2010 óta él Kínában. Ügyvédei szerint 2014 márciusában pénzt fogadott el egy kínai állampolgártól: a 80 dolláros csalásért nyolc év letöltendőt kapott, bár ügyvédje szerint nem volt tudomása arról, hogy a pénz bűncselekményből származik. Már 2014-ben letartóztatták, de csak 2016-ban ítélték el, azóta börtönben van. Az igazságügyi minisztérium illetékesei azt ígérték, a kolozsvári származású tanárt a lehető leghamarabb hazahozzák. Arról mi is írtunk, hogy a férfit évek óta borzasztó körülmények között tartják fogva, rendszeresen kínozzák, éheztetik és dolgoztatják. A rokonai évekig próbálták felhívni erre a román hatóságok figyelmét, érdemi lépés azonban csak tavaly októberben történt az ügyben.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.