// 2024. október 1., kedd // Malvin
Kolozsvár

Emil Boc: Tetszik, nem tetszik, az egyházak életünk részét képezik

Így magyarázza Kolozsvár multikulti polgármestere az egyházaknak megítélt önkormányzati pénzeket.

A tény: a kolozsvári önkormányzat összesen 3  585 000 (majd nyolcszázezer euró) kiosztásáról döntött, a helyi egyházak között.

Emil Boc polgármester úr szükségét érezte megmagyarázni a döntést. Idézzük a jeles férfiút: „Az egyházak is életünk fontos részét képezik. A vallás, tetszik, nem tetszik, én személy szerint nem mondok véleményt az ügyben… én is vallásos vagyok, keresztény a magam módján, hiszek az Úristenben, csak úgy, mint minden ember, és ezért az önkormányzat és a városi tanács pártatlanul viszonyul a problémához, és minden, törvény által elfogadott vallási kultuszt támogat. Nem támogatom azt az opciót, miszerint ma X-et támogatjuk, holnap pedig Y-t. Közösségként fontosságot kell tulajdonítanunk a társadalom minden alkotóelemének.”

Na de vissza a számokra, és nézzük őket „kultikusan” lebontva: az ortodox egyház kapja a legtöbb pénzt (2 430 000 lej), utána következik a görög-katolikus egyház (600 000 lej), a harmadik helyen pedig a pentikosztális egyház áll (185 000 lej). Ezután sorban következik a református (135 000 lej), a római-katolikus (129 000 lej), holtversenyben az adventista és a kolozsvári zsidó hitközség (38 000 lej), illetve az unitárius egyház (30 000 lej).

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro