// 2025. augusztus 22., péntek // Menyhért, Mirjam

Elvileg ingyenesen rá lehet csatlakozni az áramhálózatra, gyakorlatilag viszont mindannyian megfizetjük

// HIRDETÉS

Mert természetesen a szolgáltatók nem fognak ingyen dolgozni.

Ha a közműszolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetőségéről van szó, Románia tisztára olyannak tűnhet, mint a Kánaán: miután idén a parlament ingyenessé tette a földgázhálózatra való rácsatlakozást, egy szombaton hatályba lépett törvény révén ugyanígy tett az áramszolgáltatással is.

Magyarán: ha valaki éppen építkezik, vagy olyan ingatlant vásárolt, amelybe eddig nem volt bevezetve az áram, a szolgáltatónak kötelessége díjmentesen bekötni azt.

Magánszemélyek esetében például az építkezési engedély megszerzésétől számított 90 napon belül köteles a szolgáltató rácsatlakoztatni az ingatlant a hálózatra.

Hivatalosan ingyenesen.

Csakhogy ahogy ingyen ebéd nincs, ugyanúgy ingyen áram sem.

A szolgáltató ugyanis a költséget a következő öt évben beépíti a villanyszámlákba – csak nem kizárólag azon ügyfélébe, akinek a házába ingyenesen bekötötték az áramot, hanem minden fogyasztóéra.

A jogszabály kezdeményezői azzal indokolták az ingyenessé tételt, hogy a manapság az áram alapvető szükségleti cikknek minősül.

Mindazonáltal nem Romániáról lenne szó, ha a törvény azonnal és problémamentesen alkalmazható lenne.

Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóságnak (ANRE) ugyanis még ki kell dolgoznia a pontos alkalmazási feltételeket, hogy a villanyáram bevezetéséért ne azonnal kelljen kifizetni az összeget, amibe kerül.

De előbb-utóbb ez is elkészül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
Székelyhon

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Útszéli medvék a Bucsinon is
Székelyhon

Útszéli medvék a Bucsinon is

2-3 medvével is lehet „találkozni” napi szinten a 13B jelzésű országút mentén, Parajd és Borzont között, az első forrás közelében – hívta fel a figyelmet olvasónk.

// még több főtér.ro