Hiába a PSD szürke eminenciása és főtárgyalója: ez a korrupciós ügy betett neki.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a legfelsőbb bíróság Viorel Hrebenciucot, a Szociáldemokrata Párt (PSD) befolyásos politikusát, akit kedden vettek huszonnégy órás őrizetbe az erdő-visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos korrupciógyanú miatt. A legfelsőbb bíróság indoklása szerint üzelmeivel Hrebenciuc és a még múlt héten őrizetbe vett Gheorghe Paltin Sturdza veszélybe sodorta az állami intézmények működését.
Vizsgálati fogságba helyezésüket azzal indokolták, hogy szabadlábon hagyásuk megzavarná a közrendet, mivel a polgárok azt hihetnék, hogy az igazságszolgáltatás nem végzi hatékonyan a munkáját, és egyesek bátorításnak tekinthetnék hasonló bűncselekmények elkövetésére. Az ügyben Hrebenciuc bűnrészességgel gyanúsított fiát, Andrei Hrebenciucot is őrizetbe vették.
Viorel Hrebenciucot azzal gyanúsítják, hogy bűnszervezetet hozott létre, és befolyással üzérkedésben és pénzmosásban működött közre, Sturdzát pedig a bűnszervezet létrehozása mellett vesztegetéssel és különösen nagy kárt okozó hivatali visszaélésre való felbujtással.
Az ügyészek szerint az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő Ioan Adam brassói PSD-s képviselő közreműködésével 2012-ben Sturdza arra kérte a Kovászna megyei törvényszék két bíráját, Ördög Loránd Andrást és Gabriel Uţát, hogy olyan ítéletet hozzanak, amely révén a bizonyítékokat részrehajlóan értelmezve és a tényeket eltorzítva” 303 888 615 eurós kárt okoztak a Romsilva állami erdőgazdaságnak, ami a visszaszolgáltatott 43 227 hektárnyi erdő értéke.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Tragikomédia országszerte.
Tragikomédia országszerte.
Egy ifjú gengszter pedig egy pékségben fenyegetőzött a revolverével, ám ez rossz ötlet volt.
Egy ifjú gengszter pedig egy pékségben fenyegetőzött a revolverével, ám ez rossz ötlet volt.
… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!
… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.